Kodály Zoltán (1882–1967) zeneszerző-zenekutató nemzetközileg ismert zenepedagógiai megközelítése a magyar népzenei hagyományra és a szolmizációs rendszerre – azaz a zenei hangsor elemeinek szótagokkal való elnevezésére – épül. A rugalmas alapelvekben megfogalmazott koncepció alapja, hogy a népzene oktatását és megőrzését nem választja külön, hanem a zenei képességektől függetlenül mindenki számára elérhető, szolmizáción alapuló zenei nevelést és a népzene közösségi szerepének megőrzését egyszerre célozza meg.
Kodály érdeklődése mind a Zeneakadémián, mind a Budapesti Tudományegyetem magyar–német szakán és az Eötvös Collegiumban párhuzamosan folytatott tanulmányait követően fordult a magyar népzene irányába. Bartók Bélával (1881–1945) a századfordulón megkezdett népzenegyűjtői munkájuk során több mint 4500 fonográfhengernyi anyagot rögzítettek. Kodályt tudományosan elsősorban a felgyűjtött népdalok szerkezete, közösségi szerepe és a legfőbb zenei alapjukként szolgáló pentatónia (ötfokú hangsor) foglalkoztatta.
1933-ban, részben a Trianon utáni – egy lehetséges területi revíziót indokolni próbáló – kultúrpolitika hatására, részben pedig szakmai indokok mentén – mint például az egyes tájegységek országhatárokat nem respektáló kulturális integritása – az MTA vezetősége a magyar nyelvterület különböző tájegységein felgyűjtött magyar népdalok összkiadásáról döntött. Az ezt előkészítő rendszerező munkát az Akadémián, az úgynevezett patkós szobában 1934 szeptemberétől Bartók végezte, majd az ő 1940-es amerikai emigrációja után Kodály folytatta, akit 1943-ban az Akadémia levelező, majd 1945-ben rendes tagjává választottak.
Kodály figyelme hazai gyűjtései és külföldi útjai hatására fordult a modern magyar zeneoktatás alapelveinek kidolgozása felé, amely a német rendszerből átvett módszert volt hivatott felváltani. Elképzelései szerint a népzene maga a zenei anyanyelv, így ezzel érdemes kezdeni a zenetanulást. Egy olyan demokratikus nevelési megközelítést szorgalmazott, amelyben szerepet kapott az általa Angliában megfigyelt szolmizálás elsajátíttatása, a közös éneklés fontosságának, a kórusok szerepének hangsúlyozása, a szomszédos népek zenei kultúrájának megismerése, valamint a hagyományos magyar dallamkincs és olyan általa komponált dallamok, amelyek ennek a dallamvilágnak az elsajátítását könnyítik meg. A 20. század második felére ezek a gyakorlatok olyan egységesnek mondható zenepedagógiai módszerré álltak össze, amely világszerte egyedülállónak számított.
Kodály pályafutásában az 1946 és 1949 közötti időszak rendkívül eseménydús volt. Egyrészt a háború után bevezetésre kerültek a zeneoktatással kapcsolatos elképzelései mind a közoktatásban, mind a zeneiskolákban. Másrészt azonban 1946 és 1949 között ő töltötte be MTA elnöki pozícióját is, egy olyan, politikai szempontból bonyolult időszakban, amely egy egyre nyomasztóbb légkört eredményezett az intézmény belső életében is. Az Akadémiát érő politikai nyomás és az autonómia jól érezhető csökkenése, majd a szovjet modell átvétele is az ő vezetésének idejére esett, ezekbe beleszólása lényegében nem volt. Elnöki pozíciójából való távozása után visszavonult a tudománypolitikától. Az 1951-ben újjáalakuló akadémiai bizottsági rendszerben Kodály Zoltán lett a Zenetudományi Bizottság elnöke. 1953-ban pedig Kodálynak sikerült elérnie, hogy az Akadémia székházában 20 éve működő népzenetudományi kutatóműhelyből létrejöjjön az MTA Népzenekutató Csoportja, melynek első vezetője ő lett. Ez a gesztus egy, az MTA székházában már évtizedek óta működő, az állami költségvetés által is támogatott népzenetudományi kutatóműhelyt emelt hivatalosan is magasabb intézményi rangra. Az utóbbi feladata a Magyar Népzene Tára (1951–2011) köteteinek megalkotása volt, amely koncepciójának alapjait már Bartók Bélával együtt 1913-ra kidolgozták. Emellett szervezőként és előadóként is részt vett nemzetközi konferenciákon, ahol kutatásai mellett zenepedagógiai koncepcióját és annak tapasztalatait ismertette. Oktatási módszere az International Society for Music Educators 1958-as bécsi, majd az 1964-es budapesti konferenciáján nyert nagyobb nemzetközi figyelmet, 1973-ban pedig Oaklandben szerveztek egy, a módszerrel foglalkozó tanácskozást.
Ajánlott irodalom
- Dalos Anna: Kodály Zoltán, a tudós zeneszerző. In: Dalos Anna – Várkonyi Tamás (szerk.): A Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíj (1985–2015). Magyar Alkotóművészek Közhasznú Nonprofit Kiadó Kft., Budapest, 2015. 15–24. https://real.mtak.hu/25003/1/Kodaly-osztondíj_Dalos_Anna.pdf
- Szőnyi Erzsébet: Rövid összefoglaló a Kodály-módszerről Parlando 12. (1970) 12. 8–20. https://drive.google.com/file/d/1kjHrMcVSanOtT7DwgLTNrUF_d5_LYwpJ/view
- The heritage of the Kodály Method. mta.hu (2017. január 5.) https://mta.hu/english/the-heritage-of-the-kodaly-method-107290