Wigner Jenő fizikai Nobel-díjat kap az atommag és az elemi részecskék elméletének kifejlesztéséért

Wigner Jenő (Eugene P. Wigner, 1902–1995) magyar–amerikai matematikus, fizikus az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért nyerte el a fizikai Nobel-díjat 1963-ban. Wignert a világ első nukleáris mérnökeként tartják számon.

Terézvárosi zsidó családba született, majd a Fasori Evangélikus Gimnáziumban tanult, amely meghatározta a matematika és a fizika iránti érdeklődését. Könyvei előszavában, interjúkban és a Nobel-díj átadásakor is megemlékezett középiskolai tanárairól, Rátz Lászlóról és Mikola Sándorról, akik elindították a tudományos pályán. Utóbbi 1921-ben az MTA levelező tagja, 1942-ben pedig rendes tagja lett, és ezután is gimnáziumban tanította a fizikát. Wigner az érettségit követően, 1920-ban beiratkozott a budapesti Műegyetemre, azonban tanulmányait 1921-től már a berlin-charlottenburgi Technische Hochschulén folytatta, ahol a korszak legjelentősebb kutatóival, többek között Max Planckkal, Albert Einsteinnel és Szilárd Leóval is találkozott. A vegyészmérnöki doktori értekezését Polányi Mihály témavezetése mellett írta a Molekulák képződése és szétesése címmel 1925-ben. Ebben az időszakban főleg kémiával foglalkozott, mivel a fizikusi pálya akkoriban nem tűnt biztos kenyérkereső foglalkozásnak, ám a későbbi karrierje során nagy hasznát vette a vegyészi ismereteinek. Az egyetem befejezése után édesapja kívánságára hazajött, és rövid ideig az apja bőrgyárában dolgozott. A szakfolyóiratokat olvasva figyelte a kvantummechanika fejlődését, és nem tudott ellenállni annak az állásajánlatnak, amelyet a berlini műegyetem új elméleti fizikai tanszékén ajánlottak neki. Németországban találkozott régi ismerősével, Neumann Jánossal, aki megtanította neki a csoportelméletet. Wigner felismerte a csoportelmélet jelentőségét a természet szimmetriáinak leírásában, és több közös cikket írt Neumann-nal együtt a kvantumelmélet szimmetria-elveiről. 1930-ban mindketten meghívást kaptak Amerikába, a Princeton Egyetemre, amelynek Wigner kisebb megszakításokkal haláláig a tanára volt. Ebben az időszakban Wigner elkezdte kiterjeszteni kutatásait az atommagra is.

A maghasadás felfedezését (1938) követően megnyílt az út egy korábban nem látott pusztító erejű fegyver létrehozásához, amely a náci Németország kutatásai fényében rendkívül fenyegetőnek bizonyult. Erre a veszélyre hívta fel Roosevelt amerikai elnök figyelmét többek között Wigner Jenő, Teller Ede és Szilárd Leó, akik később mindannyian részt vettek a Manhattan-terv valamely kutatási projektjében. Wigner már a korai negyvenes évektől az atomenergia békés felhasználására törekedett, és 1941-ben megtervezte az első kísérleti atomreaktort, amely vízhűtést alkalmazott. Munkásságát 1963-ban fizikai Nobel-díjjal ismerték el. Abban az évben Wigner Jenő mellett Maria Goeppert Mayer és Hans D. Jensen osztozott a díjon, utóbbiak a nukleáris héj szerkezetére irányuló kutatásaikkal nyerték el azt.

Bár Wigner élete nagy részét külföldön töltötte, nyilatkozataiban mindig hálával gondolt vissza Magyarországra, elsősorban az itt kapott oktatási élményekre, amelyeket meghatározónak tartott tudományos pályafutása során. Félévszázados távollét után négyszer járt Magyarországon, először 1976-ban az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vendégeként, 1977-ben, amikor a Társulat tiszteleti tagjává választotta, majd 1983-ban meglátogatta a Paksi Atomerőművet, 1987-ben pedig az ELTE avatta tiszteletbeli doktorrá és a Parlamentben átvehette Magyar Népköztársaság Zászlórendjét. Az Akadémia 1988-ban választotta tiszteleti taggá, azonban egészségi állapota miatt a székfoglalóját már nem tudta megtartani.

Ajánlott irodalom