Selényi Pál akadémikus nemzetközi szabadalma egy új elektrosztatikus képátviteli eljárásról, amely a fénymásolás alapja

Selényi Pál (1884–1954), a magyar kísérleti fizika kiemelkedő alakja, a fénytan és a képátvitel úttörő tudósa matematika–fizika szakos tanárként, Eötvös Loránd tanítványaként kezdte pályáját a villamosmérnök és feltaláló Klupathy Jenő akadémikus által szervezett és igazgatott Gyakorlati Fizikai Intézetben. Kiváló érzéke volt a kísérletezéshez, és már egy évvel doktori fokozata megszerzése után, 1911-ben fénytani kísérletével hívta fel magára a nemzetközi fizikusközösség figyelmét. Kimutatta, hogy a fényt kibocsátó atomok Albert Einstein feltételezésével szemben nem kis térszögben, tűszerű hullámokban terjesztik a fényt, hanem nagylátószögben gömbhullámok formájában. Jóllehet ő ezen korai fénytani eredményére volt a legbüszkébb, nevét az utókor a fénymásolás alapjainak kidolgozásával köti össze.

A módos, ám később elszegényedő zsidó kereskedőcsaládba Schlesinger vezetéknévvel született Pál kiváló tanár és gyakorlati fizikus volt. A műszaki fizika területén belül optikával, vákuumtechnikával, fotocellák és fényelemek gyártásával, fotometriával és nem utolsósorban elektro-, avagy xerográfiával foglalkozott. Kísérletező kedve tudományfelfogásában is megragadható. Egykori munkatársa, Valkó Iván Péter visszaemlékezése szerint azt vallotta, hogy nincs olyan tudományos téma, amit az érdeklődő laikusnak ne lehetne érthetően elmagyarázni. A Tanácsköztársaság tudományos igazgatási szervezetében vállalt szerepe miatt egyetemi állásától a Horthy-rendszerben megfosztották. Ebben az időszakban, 1921-től az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. kutatólaboratóriumában dolgozott. Az 1939. évi IV. törvénycikkre (második zsidótörvény) hivatkozva 1940-ben elbocsátották.

Egy 1924-es, A varázsló mint fizikus címmel tartott előadását is szélesebb közönség előtt mondta el. Ennek során a súrlódás hatására fellépő elektrosztatikus megosztást mutatta be: a kísérletben egy ebonit nevű keménygumi lemezre karcolt negatív töltésű írás kirajzolódott, amint pozitív töltésű ólom tartamú míniumpor érte a felületét. Ez vezette el a fénymásolás (xerográfia) alapelvének kidolgozásához. Az Egyesült Izzó laboratóriumában az 1920-as években aktívan dolgozott az elektrosztatikus képalkotás módszerén. Ebben az időben terjedt el a katódsugaras oszcilloszkóppal, azaz gyors elektromos jelalakok rögzítésére és vizuális megjelenítésére alkalmas eszközzel való kísérletezés a fizikusok körében. Selényi annyiban módosította ennek a korai képalkotónak a használatát, hogy a jelalakot az elektronsugárral nem a csőben lévő lemezen, hanem az oszcilloszkóp üvegernyőjén hívta elő. Az 1935-ben Magyarországon szabadalmaztatott elektrosztatikus képmásoló készüléke már kiszabadította ebből a vákuumcsőből a töltéseket. Egy átlátszó, diafilmmel beborított adóhengerből és egy szigetelőlappal bevont vevőhengerből álló szerkezetet tervezett, amelyet kézi hajtással lehetett mozgásba hozni. Az adóhenger mozgó felületét egy álló fénypont letapogatta, a másik henger pedig feszültség hatására a keletkező elektrosztatikus töltés képét alkotta meg, amelyet Selényi korpafűporral (likopodium) tett láthatóvá. A kép parafinnal átitatott papíron melegítés után tartósan megmaradt, azaz Selényi valódi fénymásolatot készített. A sikeres eljárásról német nyelven publikált is.

Mivel az 1930-as években a mérnököket elsősorban a mozgóképalkotás érdekelte, így Selényi is – elektrográfiai találmányát felhasználva – televíziógyártásra próbálta rávenni az Egyesült Izzó vezetését. Ennek kudarca nem szegte kedvét, és eljárása népszerűsítésébe kezdett. Eközben a szintén xerográfiával foglalkozó amerikai fizikus, Chester F. Carlson – merítve a Selényi eljárásáról szóló angol és német nyelvű publikációkból – letapogatás nélküli fotovezető szelénlemezzel működő képmásolást dolgozott ki. Carlson az első xerox-másolatot 1938-ban készítette, és 1942-ben szabadalmaztatta fénymásoló eljárását, így a világ az ő nevéhez köti annak feltalálását, jóllehet az amerikai tudós publikációiban is elismerte a magyar fizikus elsőbbségét. Selényi 1944-ben tér vissza második munkaszolgálatáról, 1945 után Székely Miklós villamossági üzemében dolgozott, majd a Műegyetemen egyetemi tanárként oktatott.

Az Akadémia 1948-ban választotta levelező tagjává, 1952-ben pedig Kossuth-díjat kapott. Az Akadémiai Kiadó 1969-ben tisztelgett emléke előtt munkáinak különkiadásával.

Ajánlott irodalom