Schoepf-Merei Ágost orvos, akadémikus megalapítja az ország első gyermekkórházát

Az 1839-ben megnyitott Pesti Szegénygyermek Kórház a 19. századi magyar gyermekgyógyászat egyik meghatározó intézménye volt, amely nem csupán a szegény sorsú páciensek ellátását biztosította, hanem a gyermekgyógyászat fejlődésében is kiemelkedő szerepet játszott.

Alapítója, Schoepf Ágost (1848-tól Schoepf-Merei) Győrben született 1804-ben, és bécsi, prágai, padovai és paviai tanulmányokat követően végül az utóbbi egyetemen szerzett orvosi diplomát. Bécsben kezdte meg gyógyító munkáját. 1834-ben Pestre költözött egy ortopédiai intézet alapítása érdekében, ám a rövid életű intézmény az 1838-as nagy pesti árvíz során megsemmisült. Schoepf-Mereit 1835-ben választotta levelező tagjai közé a Magyar Tudós Társaság, 1836-tól pedig a pesti egyetem orvosi karán oktatott orvostörténetet. 1844-től engedélyezték számára rendkívüli tanárként a gyermekgyógyászati kurzusok oktatását; ez a terület ekkor még nem képezte a tanrend szerves részét. Schoepf-Merei írta az első magyar gyermekgyógyászati tankönyvet is, amelynek csak az első kötete jelent meg 1847-ben, a továbbiak kiadására az 1848–1849-es események miatt nem kerülhetett sor. Az ő nevéhez fűződik az első gyermekgyógyászati szakfolyóirat elindítása is Magyar Orvos-Sebészeti Évkönyvek a Gyermekgyógyászat Körében címmel, amely 1842 és 1845 áprilisa között jelent meg.

Az 1838-as pesti árvíz után Schoepf-Merei vezetésével orvosok és mecénások egy csoportja – köztük Ürményi Ferenc koronaőr és Kossuth Lajos – összefogott egy gyermekgyógyászati intézet létrehozása érdekében. A Nemzeti Casinóban tartott gyűlésen létrejött a Szegénygyermek Kórház Egyesület, amely anyagi hátteret biztosított az intézmény számára. Az intézmény fővédnöke Mária Dorottya főhercegné lett, az aláírók között pedig az arisztokrácia és az iparosok képviselőit is megtaláljuk; a kórház létrehozását támogatók száma 400 fő körül volt.

 Az első épület az Ötpacsirta utcában (a mai Puskin utca) bérelt lakóházban működött, mindössze tíz szobával és tizenkét betegággyal. A kórházban öt kórterem, ambuláns kezelőhelyiség és boncterem is volt. Schoepf-Merei egyik legfontosabb küldetése az intézmény megszervezésével a beteg gyermekek ingyenes gyógyítása volt, mert – ahogyan ő maga fogalmazott az Orvosi Tárban 1840-ben megjelent beszámolójában – „[a] legalsóbb néposztályban nagy inség uralkodott, melly a tehetetlen kisdedektől legjobban éreztetett, és előttünk sok jajképekben szívrehatólag ábrázoltatott le”. A kórházban nemcsak a beteg gyermekek, hanem az édesanyák és szoptatós dajkák számára is külön kórterem állt rendelkezésre. Az intézmény – gyors növekedése miatt – 1845-ben az Ősz utcába (a mai Szentkirályi utca) költözött, ahol már harminc ágy, rendelő és külön műtő állt rendelkezésre.

Schoepf-Merei 1848-ban csatlakozott a honvédorvosi karhoz, a szabadságharcot követően pedig emigrációba kényszerült. Törökországi és franciaországi tartózkodását követően az angliai Manchesterben élt 1858-ban bekövetkezett haláláig. A kórház vezetését legközelebbi munkatársa, id. Bókai János vette át. A szabadságharc után az intézmény anyagi nehézségekkel küzdött, de 1852-re a Szegénygyermek Kórház Egyesület támogatásával sikerült stabilizálni a helyzetet.

A 19. század végére a kórház kinőtte az Ősz utcai épületet, és 1883-ban egy új, korszerű épületbe költözött az Üllői úton. Az új intézmény, amely 148 ágyas kapacitással működött, Rudolf főherceg felesége után kapta a Stefánia Szegénygyermek Kórház nevet. 1910-től a gyermekgyógyászat kötelező tantárgy lett az orvosi képzésben, így az egykori kórház a budapesti orvosi kar gyermekgyógyászati klinikájává alakult. Az épület ma is áll, és a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájaként működik.

Ajánlott irodalom