Megjelenik Szilágyi Sándor történész, akadémikus szerkesztésében „A magyar nemzet története” első kötete

A magyar nemzet története vagy közkeletűbb nevén a Millenniumi történelem egy tíz kötetből álló történelmi mű, amelynek főszerkesztője Szilágyi Sándor (1827‒1899) történész volt. A sorozat darabjai 1895 és 1898 között jelentek meg Budapesten az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. gondozásában. A mű egyike azoknak az összefoglaló tudományos-ismeretterjesztő munkáknak, amelyek az Osztrák–Magyar Monarchia idején jelentek meg.

Szilágyi Sándor történészt 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1873-ban pedig rendes tagjává választották. A nagykőrösi református kollégiumban tanított 1853 és 1867 között, ezt követően a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium titkáraként (1867–1878) tevékenykedett, a Ludovika Akadémián tanított történelmet (1872–1875), az Egyetemi Könyvtárat igazgatta Budapesten (1875–1899) és a Magyar Történelmi Társulat folyóiratának, a Századoknak a szerkesztőjeként is dolgozott (1875–1899). A forradalom és szabadságharc bukása után álnéven vagy névtelenül az elsők között próbálta megírni a forradalom történetét. A magyar irodalmi és szellemi élet meghatározó alakjaként több irodalmi és közéleti folyóiratot is alapított. Történetíróként középkori és kora újkori diplomáciatörténettel, gazdaság- és művelődéstörténettel, leginkább az Erdélyi Fejedelemség történetével foglalkozott.

A Magyar Történelmi Társulatban már 1883-ban felmerült a közelgő millennium (ezredéves évforduló) kapcsán, hogy szükség lenne egy nagyobb összefoglaló munka írására a magyarság történetéről, ebből a célból Ipolyi Arnold, a Társulat akkori elnöke bizottságot is felállított. Egy évvel később Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter tett javaslatot ugyanerre az Akadémián, a vállalkozást azonban csak az 1890-es évek elején kezdték megvalósítani. A kötet szerzői Acsády Ignác, Angyal Dávid, Ballagi Géza, Beksics Gusztáv, Dézsi Lajos, Fraknói Vilmos, Fröhlich Róbert, Kuzsinszky Bálint, Marczali Henrik, Márki Sándor, Nagy Géza, Pór Antal és Schönherr Gyula voltak, Beksics Gusztáv kivételével mindannyian akadémikusok.

A szerzők a magyarság és Magyarország történetét dolgozták fel a „legrégibb időktől napjainkig”, vagyis 1896-ig tíz kötetbe rendezve képekkel illusztrálva. A kötetek tagolásának alapja 1526-ig a dinasztikus elv volt, majd a történelmi sorsfordulóknak tartott események szabtak határt egy-egy kötet kereteinek. Szilágyi szabad kezet adott a szerzőknek, tartalmi kérdésekben mindenki követhette a saját meggyőződését és módszereit, tehát hogy csak a meglévő irodalomra hagyatkoznak, vagy végeznek levéltári kutatásokat is. Így nem egy egységes elveket követő nagy szintézis lett a végeredmény, hanem különböző módszertani alapokon nyugvó monográfiák összessége. A sorozat kötetei összesen mintegy húszezer példányban jelentek meg és a szakmai hiányosságok ellenére sikeresek lettek, amiben nem kis szerepe volt a díszes külsőnek és az illusztrációknak.  

Ajánlott irodalom