Megjelenik Simonyi Károly nagy hatású tudománytörténeti munkája, „A fizika kultúrtörténete”

1970-ben a Műegyetemen Simonyi Károly (1916–2001) fizikusprofesszor ellen koholt vádak alapján fegyelmi eljárást indítottak, ezután – bár sikerült tisztáznia magát – visszavonult a tanszékvezetéstől. A következő években jóakarója, Barta István akadémikus Híradástechnika Tanszékén taníthatott elméleti villamosságtant és fizikát. 1973-ban előadást tartott a 17. századi fizikáról, amit a hallgatók akkora lelkesedéssel fogadtak, hogy elhatározta, jobban elmélyül a tudománytörténetben. 1975-től már az ELTE központi kollégiumaiban tanította A fizika kultúrtörténete című tárgyát, kurzusai nyomán pedig a hasonló című kötet is elkészült. A könyv 1978-ban, a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg. Simonyi szerint a természettudomány eredményeiről minden értelmiséginek tájékozódnia kell, azok hozzátartoznak az általános műveltséghez. A fizikus magas színvonalon művelte az ismeretterjesztést, és írásainak népes olvasótábora volt. 1978-as kötete több kiadást ért meg, német és angol nyelven is megjelent. A könyvet nem csupán szakszerűsége, rendkívüli alapossága és olvasmányossága miatt forgatták szívesen a fizika iránt érdeklődők: vizuális elrendezése is különleges volt. A szerző a főszöveg mellett a két margón további tudnivalókat és neves fizikusok gondolatait emelte ki, ezzel nagyban könnyítve a megértést, befogadást.

Simonyi Károly a Sopron vármegyei Egyházasfalun született, sokgyermekes földművescsaládban. A falu plébánosának tűnt fel a tehetsége, és az ő közbenjárására íratták be a budapesti Árpád Reálgimnáziumba. A tehetséges ifjút a papi és a tanári pálya is vonzotta, ám végül a Műegyetem gépészhallgatója lett, ahol olyan neves tanárokat hallgathatott, mint Pattantyús-Ábrahám Géza, Szentmártony Tibor, Pogány Tibor vagy Bay Zoltán. Műegyetemi tanulmányai mellett a jogász szakot is elvégezte, mivel úgy vélte, mind a társadalom, mind a termelés rendszerét érteni kell. Diplomázását követően, 1939-től a Villamos Gépek és Mérések Tanszékének tanársegédje volt, majd nem sokkal később bekapcsolódott a Bay Zoltán által vezetett Atomfizika Tanszék munkájába. Mindezek mellett az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. laboratóriumában folytatott kísérleteket, ahol az elektromágneses hullámok elméletével, valamint a mikrohullámú kutatások számításaival foglalkozott.

A háborús szolgálatot és hadifogságot követően, 1945-ben tért vissza addigi munkáihoz. Jelentős részt vállalt a Bay-csoport 1946-ban komoly eredményeket elérő Föld–Hold radarkísérleteiben. 1948-ban a Műegyetem soproni Elektrotechnika Tanszéke tanszékvezetőjévé nevezték ki. Megépítette az első magyarországi magfizikai részecskegyorsítót, ennek elismeréseként 1952-ben Kossuth-díjat kapott, majd Budapestre helyezték: megalapíthatta a Műegyetem Elméleti Villamosságtan Tanszékét és a Központi Fizikai Kutatóintézet atomfizikai osztályát. Az 1956-os forradalom alatt a KFKI forradalmi bizottságának elnökévé választották, így a forradalom bukása után le kellett mondania igazgatóhelyettesi tisztségéről, majd az osztályvezetői megbízásáról is. 1970-ben a Műegyetemen is meggyengült a helyzete. Fia, Károly – a későbbi Charles Simonyi szoftverfejlesztő – ekkor már az Egyesült Államokba távozott.

A fizika kultúrtörténete kiadását követően új fejezet kezdődhetett a pályafutásában: 1985-ben Állami Díjjal tüntették ki, 1993-ban az Akadémia tagjává választották, 1998-ban az Év Ismeretterjesztő Tudósa díjat kapott, 2000-ben elnyerte az Akadémiai Aranyérmet. Az egykori részecskegyorsítót, amely ma már muzeális értékű, az ELTE Fizikai Intézetében állították ki, a Műegyetem Q épületének nagyelőadója pedig Simonyi Károly nevét viseli.

Ajánlott irodalom