Megjelenik a Magyar Academiai Értesítő, a tudós testület hivatalos közlönyének első száma

A 19. század első felében a magyar tudományosság szervezeti és intézményi kereteinek kiépülése párhuzamosan zajlott a tudományos közlés fórumainak fejlődésével. A Magyar Tudós Társaság, később Magyar Tudományos Akadémia célkitűzései között kiemelt helyet foglalt el egy olyan tudományos folyóirat létrehozása, amely az akadémiai munka dokumentálására és a tudományos élet eredményeinek közvetítésére egyaránt szolgálhatott. E folyamat eredményeként indult meg 1840-ben a Magyar Academiai Értesítő, az Akadémia hivatalos közlönye.

A magyar nyelvű tudományos sajtó a 19. század elején a latin és német nyelvű periodikák mellett kezdett kibontakozni. A Tudományos Gyűjtemény (1817–1841) volt az első olyan jelentős orgánum, amely a magyar tudományos élet szerveződését elősegítette. A Magyar Tudós Társaság 1834-ben indította el Tudománytár címmel ismeretterjesztő és kritikai folyóiratát, amely Toldy (Schedel) Ferenc szerkesztésében működött. E lap szolgált mintául a későbbi tudományos társaságok kiadványai számára. A Tudománytár ugyanakkor szélesebb közönséget célzott meg, így az Akadémia egy olyan lapot is szükségesnek tartott, amely az intézmény belső működésével kapcsolatos híreket és közleményeket tartalmazza. Ez a felismerés vezetett a Magyar Academiai Értesítő létrehozásához.

A lapot Toldy Ferenc szerkesztette, és elsődleges célja az Akadémia gyűlésein elhangzott előadások, az akadémiai határozatok és pályázati kiírások publikálása volt. A közlönyben rendszeresen megjelentek a köz- és osztályülések jegyzőkönyvei, a tagválasztások eredményei, valamint a tudományos pályázatok és díjazott munkák ismertetése.

A lap kiadása az első évtizedben nem volt folyamatos: 1844-től szünetelt, majd 1847-től a Társalkodó című lap egy rovataként jelent meg; az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eseményei miatt kiadása azonban ismét megszakadt. A lap megjelenése többszöri szüneteltetés után az 1850-es évek közepétől volt folyamatos.

Az 1860-as években az Akadémia működésének szabadabbá válásával az Értesítő szerkezete és tartalma is bővült. 1860-tól, az Akadémia akkori osztályszerkezetének megfelelően, három különálló szekcióra oszlott: matematikai és természettudományi; filozófiai, jog- és történettudományi; valamint nyelv- és széptani értekezésekre. 1867-től a lap új címen, a Magyar Tudományos Akadémia Értesítője címmel folytatta működését, megtartva a korábbi időszakban kialakult tematikus beosztást; ez a forma 1899-ig maradt meg. A lap kiadása rendszeresebbé vált, új szerkesztője pedig Rónay Jácint természettudós, az MTA levelező tagja lett (1867–1869), őt Arany János, az Akadémia főtitkára követte 1870 és 1877 között, majd pedig Fraknói Vilmos főtitkár 1878 és 1889 között.

Az Értesítő az Akadémia működéséhez kapcsolódó közleményeken (például a nagygyűlések összefoglalóin) túl tudományos értekezések kivonatait, könyvismertetéseket, pályamunkák bírálatait és külföldi akadémiák híreit is közölte. Az 1870-es évektől egyre fontosabb szerepet játszott a gyorsan bővülő tudományos kutatások eredményeinek közzétételében.

Az Értesítő 1955-ig működött ezen a címen, ezt követően, 1956-tól Magyar Tudomány néven jelent meg, amely a mai napig az MTA tudományos folyóirata. Az Akadémia hivatalos közlönyeként 1952-től az Akadémiai Közlöny került kiadásra, amely 1991-től újra felvette az Akadémiai Értesítő nevet.

Ajánlott irodalom

  • A magyar sajtó története II/1. 1848–1867. Főszerk.: Szabolcsi Miklós. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1985. https://mek.oszk.hu/04700/04727/html/253.html (Utolsó letöltés: 2025. március 8.)
  • Az Akadémiai Értesítő és a Magyar Tudomány Repertóriuma (1840–1960). Összeáll.: Gergely Pál – Molnár Zoltán. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1962. I–IV.
    https://real-eod.mtak.hu/150/1/KIADV_033.pdf (Utolsó letöltés: 2025. március 8.)
  • Batári Gyula: A Tudományos szaksajtó kialakulása Magyarországon (1721–1867). Budapest, Országos Széchenyi Könyvtár, 1994. 70–82; 97–103.
    https://mek.oszk.hu/19400/19451/19451.pdf (Utolsó letöltés: 2025. március 8.)