Mauritz Béla (1881–1971), a magyarországi magmás kőzetek kutatásának úttörő alakja, valamint a magyar geológusképzés iskolateremtő professzora a Budapesti Tudományegyetemen végezte bölcsészeti, majd geológiai tanulmányait. 1902 és 1905 között az egyetem Ásvány- és Kőzettani Tanszékén tanársegédként dolgozott Krenner József, a magyar leíró ásványtan kiemelkedő professzora vezetésével. Az ő hatására fordult a kristályok alaktani (morfológiai) leírása, azaz a petrográfia felé. 1905 és 1910 között Semsey Andor, a magyar természettudományok, s kiváltképp a geológia bőkezű támogatója révén német tanulmányúton vett részt. Heidelbergben Karl Heinrich Rosenbusch neves petrográfustól, Göttingben pedig a modern geokémia atyjától, a norvég Victor Goldschmidttől tanult. Nekik is köszönhető, hogy a magmás kőzetek kutatása felé fordult, amely mindvégig meghatározta pályafutását.
Mauritz, megismerkedve a legkorszerűbb vizsgálati módszerekkel, a kőzetalkotó ásványok kutatását a Mátra andezitjeinek vizsgálatával kezdte. Eredményeit az Akadémia által kiadott 1909-es monográfiájában foglalta össze. Ezután kezdett a magas nátrium- és káliumtartalommal rendelkező magmás kőzetek, az ún. alkáli kőzetek magyarországi kutatásába. Az alkáli kőzetek keletkezésének és felépítésének vizsgálata a 20. század elején a geológia egyik új kutatási területe volt. A történelmi Magyarországon nagyon ritkának számítottak, csupán a Mecsek és az erdélyi Gyergyó-medence Ditró nevű településéről elnevezett Ditrói-tömzs (tömb) tartalmaz ilyen kőzeteket. Mauritz 1912-ben és 1913-ban publikálta ezen kőzetek optikai és kémiai elemzését. Ezen úttörő munkájáért 1913-ban az Akadémia levelező tagjává választotta. A két terület kőzeteinek rokonságát pedig 1923-as rendes taggá választásakor, akadémiai székfoglalójában ismertette. A ritka ásványokat tartalmazó Ditrói-tömzs, avagy masszívum, a szilárd földi kéreg kialakulásának kezdeti szakaszából származó erodált kéregdarab, valamint a Kárpát-medence belsejében fekvő Mecsek-hegység alkálifémes vulkanikus kőzetei Mauritz szerint rokonságban állnak hasonlóan alacsony magnéziumtartalmuk és hasonló keletkezésük miatt; effúzióval, azaz a vulkáni magma felszínre törésével jöttek létre.
Mauritz 1914-től egészen 1950-ig vezette a Budapesti Tudományegyetem Ásvány-Kőzettani Intézetét. Pályája során nemcsak a már említett, a Kárpát-medencében található magmás kőzetekkel, de ásványokkal is foglalkozott, számos szakmai kirándulást szervezett. Tanítványaival együtt a szerbiai Fruška Gora, a Mecsek és a Balaton-felvidék kőzeteinek és ásványainak főbb jellemzőit is feltárta. Összefoglalva a 20. század első felének geológia alapvetéseit, 1942-ben tanítványával, Vendl Aladár akadémikussal közösen megírta a Szabó József-féle egyetemi ásványtani tankönyv új változatát. Ebben az évben, pedagógiai, intézetvezetői és kutatói működésének elismeréseképp, az Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Továbbá szerkesztette a Matematikai és Természettudományi Értesítőt, a Magyarhoni Földtani Társulatban elnöki pozíciót is viselt, és számos tehetséges fiatalt segített ösztöndíjakkal az Országos Ösztöndíj Tanács vezetőjeként. Az Akadémia szovjet típusú átszervezése során 1949-ben tanácskozó taggá minősítették vissza, a rendszerváltást követően, 1989-ben azonban rehabilitálták.
Ajánlott irodalom
- Földvári Aladár: A ditrói nefelinszienit masszívum koráról és kontakt hatásáról. Beszámoló a M. Kir. Földtani Intézet vitaüléseinek munkálatairól 8. (1946) 1–2. 11–20.
https://epa.oszk.hu/03600/03638/00030/pdf/EPA03638_mafi_beszamolo_1946_01-02_11-20.pdf - Nagy, Béla: Mauritz Béla. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2008. (A múlt magyar tudósai) https://real-eod.mtak.hu/6718/
- Vendl Aladár: A Magyar Tudományos Akadémia tagjainak hatása az ásványtan és a kőzettan fejlődésére hazánkban. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1926. https://real-eod.mtak.hu/3280/1/MTA_Konyvek_626027_000807795.pdf