Lóczy Lajos „A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése” című művével elnyeri az Akadémia Nagyjutalmát

Lóczy Lajos (1849–1920) A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése című műve több mint húszévnyi kutatómunka után 1913-ban jelent meg. A munkát az Akadémia 1917-ben részesítette nagyjutalomban, amely kiosztására az egyes tudományos osztályoknak kilenc évente volt lehetősége, ez jelentette a tudós társaság legnagyobb eszmei és anyagi elismerését.

Lóczy egyetemi tanulmányait 1869–1874 között  Svájcban, a zürichi műegyetemen végezte, ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeum Ásvány- és Őslénytárának múzeumi segédőre lett. 1877 és 1880 között részt vett Széchenyi Béla gróf kelet-ázsiai expedíciójában, majd a Zarándi-hegységben (régi nevén Hegyes-Drócsában), Erdély területén folytatott kutatásokat a Földtani Intézet munkatársaként. Ezek a vizsgálatok alapozták meg a terepen végzett megfigyelésekre épülő szemléletét, amely a magyar földrajztudományban akkor hiánypótlónak számított. Megközelítése szembehelyezkedett Hunfalvy Lajos Carl Ritter felfogását valló leíró geográfiájával, amely a földrajzot a korábban megszületett források, kutatások, útleírások alapján létrehozott államtudományként írta le. Lóczy Lajos egy sokkal inkább természettudományos megalapozottságú, saját, terepen végzett megfigyelésekre építő, analitikus megközelítést képviselt. Így, a korábbiakkal szemben, már nemcsak a földfelszín és az ahhoz kapcsolódó társadalmi és biológiai folyamatok érdekelték, hanem az azt alkotó anyagok és formák fejlődése is érdekelte.

Szemlélete hamar jelentős szakmai támogatást kapott: 1888-ban az MTA levelező, majd 1901-ben rendes tagjává választották, 1900–1904 között a Földrajzi Társaság elnökeként tevékenykedett. 1889-től Hunfalvy János utódaként a Magyar Királyi Tudományegyetem földrajzprofesszora, 1902 és 1908 között az egyetem Földrajzi Intézetének az igazgatója is volt. Az oktatásban is igyekezett érvényesíteni szemléletét, és a korábban jellemző elméleti oktatással szemben a gyakorlati, terepmunkán alapuló tanítási módszert tekintette elsődlegesnek.

1891-ben kezdeményezésére jött létre a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága, amely még abban az évben az ő vezetése alatt, az MTA támogatásának köszönhetően elkezdte a kutatómunkát. A bizottság a tó térségének tudományos elemzésében a földkéreg alatti folyamatok mellett a térség biológiai, etnográfiai és demográfiai kutatását is előtérbe helyezte. Ebből adódóan a kutatás széles körű együttműködésen alapult, és az egyes tudományterületek legjobbjai vettek benne részt, köztük számos akadémikus: például Entz Géza zoológus, Márki Sándor történész, Kvassay Ödön vízmérnök és György Aladár statisztikus. Később csatlakozott a kutatócsoporthoz Daday Jenő hidrobiológus, Istvánffy Gyula botanikus és Herman Ottó etnográfus-entomológus.

A kutatás több mint 20 évig tartott és eredményeit a háromkötetes A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei kötetsorozatban publikálták. Lóczy Lajos A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése című munka az első kötetben kapott helyet. A munka a táj szerkezetét nemcsak leírta, hanem az egyes képződmények térbeli elhelyezkedését a földtani múlt folyamataiból vezette le. A térség morfológiai tagolódását a rétegek keletkezésének ideje, üledékes vagy vulkanikus eredete és szerkezeti mozgások szerint magyarázta, vagyis a jelenlegi felszínformák mögött ható (föld)történeti ok-okozati rendszert rekonstruált.

Hogy megfigyeléseit és a kutatás irányítását minél közelebbről végezhesse, élete utolsó időszakát Csopakon töltötte. 1920. május 13-án halt meg, Balatonarácson temették el. Nevét viseli a Tamás-hegy nyugati oldalán fekvő Lóczy-barlang, valamint Magyar Földrajzi Társaság egyik kitüntetése is.

Ajánlott irodalom