Korányi Frigyes kezdeményezésére szanatórium épül a budapesti szegény sorsú tüdőbetegek számára

1901-ben jelentős előrelépés történt a magyarországi közegészségügy és szociális orvoslás történetében: Korányi Frigyes (szül. Kornfeld Frigyes, 1828–1913) akadémikus, a budapesti egyetem belgyógyász professzorának kezdeményezésére megnyílt az új, korszerű pavilonrendszerű Erzsébet Királyné Szanatórium Budakeszi mellett, kifejezetten a szegénysorsú tüdőbetegek gyógyítására. Az intézményalapítás egy szélesebb közegészségügyi és társadalmi mozgalom egyik fontos mozzanatának tekinthető, amely a 19. század végén bontakozott ki a Magyarországon ekkor számos megbetegedést okozó, emiatt „morbus Hungaricus”-nak nevezett tuberkulózis (tbc) elleni védekezés érdekében. A tbc ekkoriban Magyarországon okozta a legtöbb halálesetet, miközben Nyugat-Európában – az intézményi hálózat kiterjedtsége miatt – már csökkenő tendenciát mutattak a halálozási arányok.

Korányi Frigyes tehetős izraelita orvoscsaládban született Nagykállóban. Apja, Korányi (Kornfeld) Sebald szintén orvos volt. A szatmárnémeti piarista gimnázium elvégzése után 1844-ben iratkozott be a pesti egyetem orvosi karára. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején orvosként vett részt az eseményekben. 1848-ban családjával áttért a katolikus vallásra, és ekkor vette fel a Korányi nevet.

Orvosi praxisát szülővárosában, Nagykállóban kezdte, ahol a helyi kórház egyik alapítója volt 1859-ben, miközben külföldi tanulmányutak során ismerkedett meg a korszerű orvosi gyakorlatokkal. 1866-tól a pesti egyetem belgyógyász professzora lett, 1880-tól pedig a saját tervei szerint felépült I. számú Belklinika igazgatójaként vett részt az egyetemi életben. Az intézményben ő vezette be Magyarországon elsőként a laboratóriumi diagnosztikát és röntgenvizsgálatokat is.

A mellkasi betegségek, különösen a tuberkulózis vizsgálata állt Korányi klinikai érdeklődésének középpontjában. Korán felismerte, hogy a tbc nem pusztán orvosi, hanem társadalmi probléma is: a rossz lakásviszonyok, az alultápláltság és a higiénés állapotok elválaszthatatlanul összefüggtek a betegség terjedésével. Ennek szellemében szorgalmazta a tüdőszűrő állomások kiépítését, és jelentős szerepet vállalt a tüdőbetegek számára létrehozott szanatóriumhálózat fejlesztésében. Munkássága elismeréseként a magyarországi közegészségügy megszervezésében kulcsszerepet játszó Fodor József akadémikus ajánlásával választották az MTA levelező tagjává 1884-ben.

Korányi nem csupán gyakorló orvosként és tudományszervezőként volt kiemelkedő alakja a magyar orvostörténetnek, hanem közéleti szereplőként is. Hosszú ideig vezette az Országos Közegészségi Tanácsot, és 1891-től a főrendiház tagjaként is hangot adott az egészségügy és szociális ellátás kérdéseinek. Munkásságát királyi tanácsosi címmel (1876), „tolcsvai” előnévvel magyar nemességgel (1884), majd bárói ranggal (1908) ismerték el.

1913 májusában hunyt el Budapesten. Idősebb fia, a később szintén akadémikussá választott Korányi Sándor vitte tovább a családi hivatást. Emlékét számos közintézmény őrzi, köztük a Semmelweis Egyetem Korányi Frigyes Szakkollégiuma és az általa 1901-ben alapított, ma Országos Korányi Pulmonológiai Intézet nevet viselő kórház.

Ajánlott irodalom