Kerpel-Fronius Ödön gyermekorvost az Akadémia rendes tagjává választják

1970. május 5-én Sorvadtak hypoglykaemiája címmel megtartott akadémiai székfoglaló beszédével foglalta el helyét Kerpel-Fronius Ödön az MTA rendes tagjainak sorában. Előadásában több mint négy évtizedre visszatekintő, a gyermekek vízháztartásával foglalkozó kutatásait összegezte, amelyek kimutatták a szervezet elektrolitegyensúlyának felborulása mögött húzódó okokat, valamint azt, hogy az milyen súlyos következményekkel járhat a csecsemők idegrendszerére, a veseműködésére és a keringésére. 

Kerpel-Fronius Ödön érdeklődése már a pesti orvoskaron eltöltött évei alatt a gyermekorvoslás felé fordult, ahol diplomaszerzése után közvetlenül meghívást kapott Heim Páltól az egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájára mint díjtalan gyakornok. Korán komoly külföldi tapasztalatokra tett szert: egyetemi évei alatt a bécsi és müncheni orvosi egyetemeken tanult, majd 1933–34-ben a Harvard Egyetem gyermekklinikáján James L. Gamble-lel, a szervezet folyadéktereinek egyik legelismertebb kutatójával folytatott az emberi test folyadékháztartására vonatkozó kutatásokat Rockefeller-ösztöndíjasként. Érdeklődése itt fordult véglegesen az újszülöttek és a csecsemők szervezetének folyadék- és elektrolit-háztartása felé. Kutatásai rávilágítottak arra, hogy a kiszáradás kétféle okra vezethető vissza: só- vagy vízhiányos állapotokra. Ennek nyomán kollégáival meghatározták a só- és folyadékpótlás alapelveit, amelyekre a korszerű rehidrációs terápiák épülnek. Felfedezései jelentőségét többek között az adta, hogy a 20. század utolsó harmadáig a csecsemők hasmenéses megbetegedése gyakran súlyos, sok esetben halálos kimenetelű is lehetett; ennek kockázatát csökkentették Kerpel-Fronius eredményei.

Gyermekklinikai munkája mellett 1937 májusától ellátta a II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika gyermekgyógyász tanácsadói feladatait is, 1946-tól pedig a pécsi Gyermekgyógyászati Tanszékre nevezték ki nyilvános rendes tanárrá. A magyar tudományosság kommunista átszervezésével párhuzamosan ambivalens helyzetbe került, annak ellenére, hogy tudományos pályája látszólag továbbra is felfelé ívelt. Habár az új berendezkedés politikájával nem értett egyet, 1948-ban az MTA levelező tagjává választották, 1951-ben Kossuth-díjjal és a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatával is kitüntették. Az akadémikustársa, Sántha Kálmán ideggyógyász ellen zajló koncepciós eljárásban, melynek eredményeként Sánthát megfosztották akadémikusságától, szűkszavúan, de kiállt kollégája mellett. Emellett állásukból eltávolított értelmiségiek és korábbi nemesi rangjuktól megfosztott arisztokraták gyakran vendégeskedtek lakásában. 

Kutatásai jelentőségét jól jelzi, hogy hidegháború időszakára jellemző földrajzi és politikai megosztottság ellenére nem csak a szocialista országok tudóstársaságaiban kapott helyet, írásai angol, német és francia nyelven is megjelentek. Szakértelme elismeréseként az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia, valamint az angol, a portugál és a svéd, finn, olasz gyermekgyógyász társaságok tiszteleti tagjává, a párizsi és svájci gyermekgyógyász társaságok levelező tagjává nevezték ki. Emellett a hallei Leopoldina Német Természettudományi Akadémia tagja közé is megválasztották.

Ajánlott irodalom