Kazinczy Ferencet, Kölcsey Ferencet és Vörösmarty Mihályt az Akadémia tagjává választják

A Magyar Tudós Társaság első, 1830. november 17-i pozsonyi igazgatósági ülése alkalmával először felolvasták az V. Ferdinánd által megerősített alapszabályokat, valamint az igazgatósági tagok nevét. Ezt követően megtették elnöknek gróf Teleki Józsefet, másodelnöknek gróf Széchenyi Istvánt és titoknoknak (azaz főtitkárnak) Döbrentei Gábort. Ezt követően megválasztották a testület első 23 rendes tagját.

Közéjük tartozott Kazinczy Ferenc (1759‒1831), Kölcsey Ferenc (1790‒1838) és Vörösmarty Mihály (1800‒1855), akik egyaránt kiemelkedő szerepet játszottak a magyar nyelv és irodalom fejlesztésében és a nemzeti identitás megerősítésében, amit az Akadémia is elismert taggá választásukkal. Kazinczy és Kölcsey úttörő munkát végeztek a nyelvújításban, a magyar nyelvű kritika és irodalom megteremtésében, míg Vörösmarty költészetével a nemzeti eszme irodalmi kifejezésének egyik legnagyobb alakjává vált. Tudományos és szellemi tevékenységük hozzájárult a magyar nyelv és irodalom tudományos rangra emeléséhez, amely az Akadémia egyik legfőbb célja volt.

A tagok között – az Akadémia nyelvművelő funkciójának előtérbe helyezése miatt – meglehetősen felülreprezentált volt azoknak a száma, akik magyar nyelvvel és irodalommal foglalkoztak, ezért annak érdekében, hogy a létrehozott tudományos osztályok működőképesek legyenek, a több tudományterülethez is értő tudósokat más osztályokba sorolták. Ezt példázza Kazinczy esete is, aki annak ellenére, hogy író és nyelvtudós volt, mégis a Történettudományi Osztályba került, mivel megfelelt annak a kritériumnak, hogy tőle „életirás, nyelv’ története ’s egyéb históriai tárgy forog kézen”. Vele szemben Vörösmarty helyi, vagyis pest-budai tagként került a Nyelvtudományi Osztályba, míg Kölcsey szintén ide került mint vidéki rendes tag.

Az Akadémia egyik fontos célkitűzése volt az irodalom és a tudományosság támogatása pályázatok útján. Kölcsey és Vörösmarty aktívan közreműködött a testület drámai pályázataira érkezett színdarabok bírálatában. Vörösmarty maga is pályázott, és 1834-ben a Vérnász című darabjával elnyerte a jutalmat. Az Akadémia másik fontos célja volt, hogy a nyomtatásban megjelent művekről kritikákat közöljön. Kazinczy, Kölcsey és Vörösmarty akadémiai munkásságuk során tevékenyen hozzájárultak a testület kritikai elveinek kidolgozásához. Mindhárman ellenezték, hogy a társaság kritikai folyóirata, a Tudománytár bírálatokat közöljön, és inkább a tudományos munkák tartalmi ismertetését támogatták annak érdekében, hogy megelőzzék a visszaéléseket. Félelmeik nem voltak alaptalanok, mivel a 18. században a francia akadémia működésére szintén jellemző volt, hogy a testületi kritika olyan eszközzé vált, amelyet szándékosan arra használtak, hogy megbélyegezzék és leértékeljék a társaságon kívüli tudósok munkásságát. Az akadémiai kritika gyakorlására ‒ mint ahogyan azt Vörösmarty felvetette – a Magyar Tudós Társaságnak nem volt elegendő kapacitása, és kezdetben csupán elvonta a figyelmet azokról a sürgető kérdésekről, amelyek megoldását az intézménytől várták. Kazinczy 1831-es halálát követően Kölcsey és Vörösmarty tudatos együttműködésének köszönhetően sikerült elérni, hogy az 1834-ben meginduló Tudománytár ne közöljön bírálatokat.

 A nyelvműveléssel kapcsolatos legfontosabb teendőket Vörösmarty felügyelte, aki Kisfaludy Károly halálát követően a Nyelvtudományi Osztály első számú helyi tagja lett. 1832-ben ő állította össze a magyar helyesírás szabályait (Magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai), valamint ő koordinálta A magyar nyelv rendszere című akadémiai nyelvtan, illetve a minden magyar szót tartalmazó nagyszótár előkészítő munkálatait. Tevékenységében az Osztály másik tagja és személyes barátja, Toldy Ferenc támogatta, vele együtt fogalmazták meg a készülő szótár szerkesztői utasításait is (A nagy magyar szótár belső elrendezésének… terve, 1840).

Ajánlott irodalom