Kandó Kálmán mérnök, akadémikus Wahrmann-díjat kap

Bár Kandó Kálmánt (1869–1931) az Akadémia már 1903-ban jelölte a kereskedelmi és ipari tevékenységért adományozott Wahrmann-díjra, végül csak 1921-ben nyerte el azt egy új villamos vontatási rendszer kidolgozásáért és új rendszerű mozdonyok kialakításáért. A Wahrmann Mór nagykereskedő, vállalkozó, országgyűlési képviselő hagyatékából származó alapítványból 1897-től az Akadémia minden harmadik évben 2000 koronával jutalmazta a két terület legjelesebb képviselőit.

Kandó Kálmán nemesi családból származott, előnevük egerfarmosi és sztregovai. Pesten született, középiskolai tanulmányait az evangélikus, majd a Mintagimnáziumban (ma ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) végezte. Ezt követően a Királyi József Műegyetem gépészmérnöki szakosztályába iratkozott be, ahol elektrotechnikai tervével már negyedévesen pályadíjat nyert. Kitüntetéssel diplomázott, egy villamos meghajtású futódarut bemutató szigorlati munkája rektori dicséretben részesült. Egyéves kötelező katonai szolgálat után, 1893-tól a párizsi Compagnie de Fives-Lille gyárban kezdett dolgozni, ahol háromfázisú indukciós motorok gyártásával foglalkoztak. Kandó bekapcsolódott a gyártás-tervezésbe, jelentős mértékben gazdaságosabbá téve a folyamatot. Eredményeinek híre hamarosan elérte a hazai mérnöktársadalmat is: Mechwart András, a Ganz gyár vezérigazgatója már 1894-ben hazatérésre kérte, és a háromfázisú indukciós motorok hazai gyártásával bízta meg. Kandó visszatért Magyarországra, és 1895-ben már a tervezési (szerkesztési) osztály vezetője, 1897-ben a gyár igazgatóhelyettese volt. Ekkoriban a gyár amerikai tanulmányútra küldte, hogy tanulmányozza az ott üzembe helyezett nagyvasúti villamos mozdonyokat. A fiatal mérnök arra jutott, hogy ehhez a munkához nagyobb feszültségű áram előállítása szükséges.

1897-ben az olasz kormány vasútvillamosításba kezdett, és a tanulmányútról hazatérő Kandó 1898-ban nekifogott a háromfázisú villamosítási rendszere alkalmassá tételének a közlekedésben. 1902-re elkészült a világ első, nagyfeszültségű váltóárammal működő vasútvonala. Az olaszok igen elégedettek voltak a munkájával, és további mozdonyokat rendeltek, azzal a kikötéssel, hogy azokat helyben készítik. Így Kandó Vado Liguréba költözött, ahol a mozdonygyár igazgatójaként két mozdonytípust is kifejlesztett. 1912-ben az olasz uralkodó, III. Viktor Emánuel a legmagasabb polgári kitüntetéssel honorálta szolgálatait. Azonban mégsem maradhatott sokáig Olaszországban: mivel a világháborúban Magyarország az ellentétes oldalon állt, Kandónak is haza kellett térnie.

Kandó kétéves hadügyminisztériumi katonai szolgálat után végül a Ganz gyár vezérigazgatója lett. Szorgalmazta a vasútvillamosítást és a hazai vonalakra szerinte leginkább alkalmazható 50 periódusú, fázisváltós mozdony mielőbbi létrehozását. A tervezés érdekében 1922-ben állásáról is lemondott, ezután már csak műszaki tanácsadást vállalt. Külföldről is kapott mozdonymegrendeléseket, többek között például Saronnóból, Floridsdorfból (ma Bécs 21. kerülete) és Párizsból. 1923 októberében elindulhatott a Budapest Nyugati–Dunakeszi–Alag vasútvonalon a próbamozdony, ami fényesen igazolta Kandó elképzeléseit: bebizonyosodott, hogy a világon egyedülálló fázisváltós mozdony lehet az, amely leválthatja a régi, szénpazarló kocsikat, méghozzá az országos elektromos hálózat váltóáramának használatával. Az Egyesült Államokban is igénybe vették szolgálatait, 1927-ben a Virginian Vasúttársaság megbízásából utazott az Államokba, feladata a folyamatos hajtórúd-meghibásodások okainak feltárása volt a helyi villamosvonatokon, melynek sikerrel eleget tett. 1928-ban elrendelték a MÁV villamosítását, ami angol pénztámogatással valósulhatott meg, így Kandó még aktívabban vetette bele magát a feladatokba.

Közben sorra érkeztek az elismerések, 1921-ben az Akadémia Wahrmann-díja után 1922-ben a budapesti Műegyetem tiszteletbeli doktorává avatta, a gépipar és az elektrotechnika terén mutatott érdemeiért, 1923-ban kormányfőtanácsossá nevezték ki, 1924-től a mérnöki tanács elnöke, 1927-től felsőházi tag. A Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Osztályának Matematikai és Fizikai Alosztálya 1927. május 5-én választotta levelező tagjai közé. 1930-ban megkapta, de átvenni már nem tudta a Corvin-koszorút, mint ahogy akadémiai székfoglalóját sem tarthatta már meg személyesen, ugyanis 1931 januárjában elhunyt; helyette Hoór Tempis Mór terjesztette elő 1937 áprilisában.

Ajánlott irodalom