Jendrassik Jenőt, az orvosi fizika első hazai művelőjét az Akadémia rendes tagjává választják

1880-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai közé választotta Jendrassik Jenő (1824–1891) orvost, izomfiziológiai kutatásai révén az orvosi fizika (biofizika) első hazai képviselőjét. Jendrassik 1863 óta volt az Akadémia levelező tagja; rendes taggá választását elsősorban az izomélettan terén elért eredményei, valamint a Budapesti Tudományegyetem Élettani Intézetének létrehozásában és vezetésében játszott szerepe indokolták. 1881-ben A magától sorakoztató eső-myographium és alkalmazásának vázlata címmel tartott székfoglaló előadásában egy új típusú miográfot, azaz sorozatméréseket végző, izommozgásokat rögzítő műszert mutatott be. Az eszköz képes volt automatikusan sorozatba rendezni az izomösszehúzódásokat, ami jelentős előrelépést jelentett a korabeli élettani kutatásokban.

Jendrassik Jenő 1824-ben született az erdélyi Kapnikbányán, bányamester apja révén morva származású családban. Középiskolai tanulmányait a nagybányai minorita gimnáziumban végezte, majd a pesti egyetemen tanult matematikát, természettudományokat és filozófiát. 1843-ban bölcsészdoktori címet szerzett, majd tanulmányait a jogi karon folytatta, ezt azonban két év után félbehagyta, mert érdeklődése egyre inkább az orvostudomány felé fordult. 1847-től a bécsi egyetem orvosi karára járt, ahol 1853-ban fejezte be a tanulmányait, ezt követően sebészdoktori végzettséget is szerzett. Az egyetemi évek során neves fiziológusok – Ernst Wilhelm von Brücke Bécsben és Carl Ludwig Lipcsében – vezették be a kísérleti élettan világába. 1855-ben, a kolerajárvány kitörésekor rövid ideig Erdélyben szolgált orvosként.

1857-től a kolozsvári orvos-sebészeti tanintézet tanárává nevezték ki, ahol az élettant, gyógyszertant, kórtant, törvényszéki orvostant és bonctant oktatta. Eredményes kolozsvári működése elismeréseként 1860-ban kapott meghívást a pesti egyetem élettani tanszékére, amelyet haláláig vezetett. Tanári működésének egyik legnagyobb vívmánya volt az Élettani Intézet létrehozása; amely 1876-os megnyitását követően a kor egyik legmodernebb laboratóriuma lett Európában. Jendrassik izomélettani kutatásai során az elektromos és mágneses jelenségek szerepét vizsgálta az izomműködésben, kiemelten a bordaközi izmok összehangolt aktivitását és az izomelektromosságot. Ezzel párhuzamosan a látás és hallás élettanával, valamint szemmozgás-méréssel is foglalkozott.

Jendrassik elsőként tartott előadásokat Magyarországon orvosi fizikából, és ő fordította magyarra 1874-ben Eötvös Loránddal közösen Hermann Ludwig von Helmholtz német orvos és fizikus előadásait összefoglaló művét Népszerű tudományos előadások címmel. A fordítás jelentős mértékben hozzájárult a magyar fizikai nyelv megteremtéséhez, Jendrassik számos új magyar szakkifejezést alkotott (például „sugárizom” vagy „ingerületi állapot”). Az 1870-es években vezető szerepet játszott az Országos Közegészségügyi Tanács létrehozásában is. Oktatói és intézményalapítói tevékenysége hosszú távon is éreztette hatását: tanítványai közé tartoztak olyan akadémikus orvosok, mint Balogh Kálmán, Hőgyes Endre, Tangl Ferenc és fia, Jendrassik Ernő, aki az idegélettani kutatásokat nemzetközileg elismert szintre emelte.

Jendrassik nemcsak tudományos, hanem intézményi szinten is jelentős szerepet játszott: kétszer volt a budapesti orvosi kar dékánja és egy alkalommal az egyetem rektorává választották.

Ajánlott irodalom