Fodor Józsefet, a magyar közegészségügy megalapítóját és a bakteriológia szaktekintélyét az Akadémia tagjává választják

Fodor József (1843–1901) orvost, higiénikust, a magyarországi közegészségtan megalapítóját 1878 januárjában magas szavazataránnyal választotta levelező tagjai közé a Magyar Tudományos Akadémia. Fodor e megtiszteltetéshez méltó módon egy jelentős közegészségügyi, szociálhigiénés kérdést tárgyaló székfoglaló előadással nyitotta meg akadémiai munkásságát, amelyet A lakásviszonyok befolyásáról a typhus- és cholerára címmel tartott 1883 februárjában. Két évvel később, 1885-ben Fodort rendes taggá választották, ami tudományos és közéleti szerepének jelentőségét egyaránt tükrözte.

Fodor József 1843-ban született a Somogy megyei Lakócsán, tehetős földbirtokos családban. A pécsi gimnáziumi éveket követően a bécsi, majd a pesti egyetemen folytatta orvosi tanulmányait, ahol 1865-ben orvosdoktori oklevelet szerzett, amelyet később sebészi, szemészeti és szülészmesteri képesítéssel egészített ki. Pályája gyorsan ívelt felfelé: már 1866-ban tanársegédi állást nyert a pesti egyetem államorvostani tanszékén, majd 1868–69-ben a pesti Rókus kórház boncoló főorvosaként dolgozott. 1869-ben egyetemi magántanári habilitációt szerzett. Ezekben az években kezdődött barátsága Markusovszky Lajos orvos akadémikussal, aki nemcsak szakmai mentora, de közegészségügyi tevékenységének egyik legjelentősebb támogatója is lett.

Markusovszky közbenjárására Fodor kétéves állami ösztöndíjat kapott, amelynek során bejárta Nyugat-Európa egészségügyi intézményeit. Münchenben tanult Max von Pettenkofernél, a közegészségtan első egyetemi tanszékének alapítójánál. Angliai megfigyeléseit 1873-ban 500 oldalas kötetben foglalta össze Közegészségügy Angolországban, tekintettel a hazai viszonyokra címmel, amelyért az Akadémia nagydíját is elnyerte.

1872-ben nevezték ki a kolozsvári egyetem államorvostani tanszékének rendes tanárává, ahol bevezette a közegészségtan oktatását is. Két évvel később megalapíthatta a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen a Közegészségtani Tanszéket, amely később Intézetté alakult – ez a Pettenkoffer-féle müncheni intézet után a világon másodikként jött létre. Fodor nemcsak a tanszéki struktúrát és kutatási rendet dolgozta ki, hanem intenzív laboratóriumi és terepkutatásokat is végzett, különösen a budapesti víz- és levegőminőség, illetve az epidemiológiai viszonyok feltérképezése érdekében.

Közegészségügyi munkássága a gyakorlatban is jelentős hatással bírt: közreműködött az 1876-os közegészségügyi törvény megalkotásában, amely Európa egyik legkorszerűbb jogszabálya volt ezen a területen. Fontos szerepet játszott az iskolaorvosi hálózat megteremtésében, valamint az egészségügyi ismeretterjesztés rendszerének kiépítésében. 1885-ben Markusovszky Lajossal közösen megalapította az Országos Közegészségi Egyesületet, amelynek főtitkára, majd elnöke lett. Emellett aktívan részt vett tudományos folyóiratok szerkesztésében is, többek között az Egészség, a Természettudományi Közlöny és az Orvosi Hetilap közegészségügyi mellékletének munkatársaként tevékenykedett, és rendszeresen publikált referátumokat, bírálatokat, népszerűsítő cikkeket.

Munkásságával nem csupán hazai, de nemzetközi elismertségre is szert tett: díszdoktorává avatta a cambridge-i egyetem, és számos külföldi orvosi és higiénikus társaság választotta rendes vagy tiszteleti tagjává. Érdemei közé tartozik, hogy 1894-ben Budapesten rendezhették meg a VIII. Nemzetközi Közegészségügyi és Demográfiai Kongresszust, amelynek alelnöke volt. Ugyanebben az évben miniszteri tanácsosi címet, az Osztrák Császári Vaskorona-rendet, majd a Szent Száva-rendet is megkapta.

Fodor József több ízben volt a budapesti orvosi kar dékánja, és 1894–1895-ben a Budapesti Tudományegyetem rektora is lett. 1901-ben, nem sokkal halála előtt, a világ első orvosi Nobel-díjára is felterjesztették, azonban március 20-án elhunyt, így a jelölési folyamatban már nem vehetett részt.

Ajánlott irodalom