Fejér Lipót matematikust 28 éves korában az Akadémia tagjává választják

A Francia Tudományos Akadémia folyóiratában, a Comptes Rendus-ben 1900-ban napvilágot látott egy 20 éves magyar egyetemi hallgató dolgozata. A korlátos és integrálható függvényekről című rövid, négyoldalas publikáció nagy feltűnést keltett a nemzetközi matematikai közvéleményben. Ezzel a Fourier-sorok lezártnak hitt elméletének továbbfejlesztéséről, új összegzési eljárásáról szóló tanulmánnyal, az ún. Fejér-tétellel indult el az ifjú szerző, Fejér Lipót (1880–1959) nemzetközi feltűnést keltő pályája.

Idáig azonban nem vezetett könnyű út. Fejér Pécsett született Weisz Leopold néven. A helyi Magyar Királyi Állami Főreáliskola elhivatott tanára, Maksay Zsigmond fedezte fel diákja vonzódását a matematika iránt. Fejér apja tanácsára, a megélhetés kérdését szem előtt tartva a Műegyetemre iratkozott be, ám hamarosan átjelentkezett az ún. Egyetemes Szakosztályba, matematika–fizika tanári képzésre, majd ezt az intézményt is elhagyta, és a Budapesti Tudományegyetem tanárképzésén folytatta a tanulmányait, ahonnan később Berlinbe ment. Műegyetemi tanárának, König Gyulának mutatta meg először a később a Comptes Rendus-ben megjelent dolgozatát, azonban a bizonyítás jelentőségét a Sorbonne professzora, Émile Picard ismerte fel, aki segített a szöveg a publikálásában. Alpár László matematikus szerint ennek az lehetett az oka, hogy Fejér frappáns és váratlanul egyszerű megoldása annyira kézenfekvőnek látszik, hogy a bravúros és bonyolult levezetéseket preferáló korabeli magyar szakmai közízlés nem tudta komolyan venni. A francia publikáció után azonban a magyar elismerés sem váratott magára sokáig: 1908-ban, 28 éves korában az Akadémia levelező, 1930-ban rendes tagjává választották.

1902-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett a Fourier-sorok elméletéhez hozzájáruló dolgozatával. Tanítani a Budapesti Tudományegyetemen kezdett gyakorlatvezetőként, majd 1905-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magántanára, 1906-ban adjunktusa, 1911-ben rendes tanára lett. Ám még ugyanebben az évben hazatért az alma materébe, a Budapesti Tudományegyetem matematika tanszékére, és élete végéig ott tanított. Olyan diákokat nevelt ki, mint Neumann János, Pólya György, Erdős Pál, Turán Pál, Rényi Alfréd és Kalmár László. Tanítványainak sikerei büszkeséggel töltötték el. A Turán Páltól ismert anekdota szerint, amikor diákjai közül Riesz Marcell a lundi, Fekete Mihály a jeruzsálemi egyetemen lettek ugyanazon héten egyetemi tanárok, ő csak annyival kommentálta a hírt: „[d]e ez nem fordult elő minden héten”.

A hazai közélet fokozatos jobbratolódása és az antiszemitizmus erősödése ellenére sem hagyta el hazáját, pedig külföldi elismerésekben sem szűkölködött: külső tagjává választotta a Göttingeni Tudományos Akadémia matematikai és fizikai osztálya, a bajor és a lengyel Tudományos Akadémia, tiszteleti taggá a calcuttai Matematikai Társulat, és Niels Bohrral egyszerre avatta díszdoktorává a Brown University 1933-ban. Katedrájától a nyilas hatalomátvétel után megfosztották, a gettón kívül, a Vöröskereszt egy védett házában vészelte át az ostromot, 1944 karácsonyán pedig az egyik Duna-parti kivégzésre vezényelt csoportból mentették ki. Nincstelenül, meggyengült egészséggel élte meg a harcok végét, tanítványai támogatásával igyekezett folytatni életét. 1959-ben bekövetkezett halálakor számos tanítványa gyászolta.

Ajánlott irodalom