Elnökségi határozat a kutatónők esélyegyenlőségének javítására

Az MTA Elnöksége 1976 tavaszán határozatot hozott a kutatónők esélyegyenlőségének javítására és az őket érő strukturális, nemükből fakadó diszkrimináció enyhítésére. A határozat a munka-magánélet egyensúllyal, a kisgyermeket nevelőknek járó szociális juttatásokkal, a tudományos pályán való előmenetellel, illetve az akadémiai doktori fokozat megszerzésével és az akadémia tagság elérésével kapcsolatos témákat érintette.

Az 1970-es, a nők munkahelyi egyenjogúságát is célzó minisztertanácsi határozatot követően az Akadémián is elkezdtek foglalkozni a kutatónők helyzetével. Az 1975-ös közgyűlés határozatot hozott egy bizottság felállításáról, amely megvizsgálja a nők helyzetét a tudományos területeken, és javaslatot tesz a helyzetük javítására. Ennek nyomán jött létre egy ad hoc elnökségi bizottság, amelynek elnöke Szabolcsi Gertrúd akadémikus volt. Első lépésként 1976. január 14-én ankétot tartottak a témáról, amelyre az Akadémia tagjain kívül mintegy száz, fiatal kutatónőt is meghívtak. A bevezető előadást Hollán Zsuzsa hematológus, az MTA levelező tagja tartotta, aki a fiatal lányok kutatói pályára való felkészítésében az oktatás szerepére hívta fel a figyelmet. Ezzel párhuzamosan létrejött egy öttagú, a Tudományos Minősítő Bizottság (TMB) tagjaiból álló munkabizottság, amelynek egyetlen női tagja Szabolcsi Gertrúd biokémikus volt. A felkért résztvevők egy tervezetet készítettek a nők a tudományos minősítési rendszerben való értékeléséről. Az anyagot a TMB 1976. február 25-i plenáris ülésén tárgyalták meg, ahol hangot adtak annak, hogy a nőkkel szembeni diszkriminációnak mélyen gyökerező társadalmi okai vannak, amely ellen a férfiaknak és a nőknek is fel kell lépnie, mivel a női kutatók pályaelhagyása komoly hátrányokat jelent a magyar tudományosság egészének.

Az MTA Elnöksége 1976. március 30-án tárgyalta Szabolcsi Gertrúd A nők helyzete a tudományos kutatásban című előterjesztését, amely három fő pontban foglalta össze a javaslatokat a nők karrierjének előremozdítása érdekében. Az első pontban a gyermekintézmények és szociális intézmények fejlesztése került a fókuszba, amely jelezte, hogy a nők problémáit elsősorban az anyaság és a gondoskodó munka körüli nehézségekre vezették vissza. A második pontban a tudományos kutatást elősegítő javaslatokat fogalmazták meg, úgymint a rövidebb tanulmányutak lehetősége, az aspirantúrában nagyobb számban való részvétel, a kandidátusi és az akadémiai doktori fokozat megszerzésére való ösztönzés. A javaslat utolsó része azt vizsgálta, hogy miért olyan kevés – 1973-ban 24,7% – a doktori fokozattal rendelkező nő. Arra jutottak, hogy a családalapítás ideje egybeesik a tudományos pályán való elindulással, és ekkor kerülnek jelentős hátrányba a nők. Az előterjesztés nyomán született meg az MTA elnökség 17/1976. sz. határozata, amelyben az előbb említettek alapján törekedtek a kutatónők esélyegyenlőségének javítására. Így jött létre néhány évvel később, 1984-ben az Akadémiai Óvoda.

A határozat hosszútávú hatásának vizsgálata azt mutatja, hogy a tudományos pályán dolgozó nők problémáira való időszakos odafigyelés rövidtávon képes pozitív irányba elmozdítani a nemek közötti egyenlőséget, azonban a probléma háttérbe szorulása gyors visszarendeződéshez vezet a társadalmi sztereotípiák továbbélése révén. A vezető pozícióban lévő férfiak által kezdeményezett vagy támogatott intézményes, potenciális strukturális változásokat hozó lépések kiemelkedő fontosságúak a tudományos élet demokratizálása és a nemek közötti valódi egyenlőség megteremtésében. Ennek példája az MTA két korábbi elnökének intézkedése: Vizi E. Szilveszter kezdeményezése nyomán a 2007-es évet a Nők Évének nyilvánították az Akadémián, Lovász László pedig 2016-ban felállította a Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottságot.

Ajánlott irodalom