Bánki Donát és Csonka János szabadalmaztatja a belsőégésű motorok üzemanyag-ellátását biztosító porlasztót

Bánki Donát (1859–1922) gépészmérnök és Csonka János (1852–1939) 1893. február 11-én Újítások petróleum-mótorokon címmel jelentette be szabadalmi igényét. Általánosan megfogalmazott kérésük elsősorban a belsőégésű motorok elterjedését megkönnyítő porlasztó működésének leírását foglalta magába, amelyet 1894 májusában fogadott el a Kereskedelemügyi Minisztérium ipari és szabadalmi ügyosztálya.

Bánki 1882-től, Csonka pedig 1887-től dolgozott a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. alkalmazásában, kettőjük szakértelme jól kiegészítette egymást: míg Bánki, aki mérnöki tanulmányait 1881-ben fejezte be a királyi József Műegyetemen, otthonosan mozgott a gépiparban használatos elméletibb matematikai megközelítésékben, addig Csonka gyakorlati tapasztalatait a gépgyártásban Svájcban, Ausztriában és Franciaországban szerezte, 1877-től pedig a Műegyetem tanműhelyét vezette. Első közös feladatuk azoknak a működésképtelen motoroknak az átszerkesztése volt, amelyek Leobersdorfi Gépgyár megvásárlásával kerültek a Ganz tulajdonába. Az átszerkesztés olyan sikeres volt, hogy a már meglévő motorok mellett 1888-ban a két feltaláló beadta első közös szabadalmát az ún. Ganz-motorokra, amelyek az első iparszerűen gyártott magyar motorok voltak. Ezeket – korszak többi belső égésű Otto-motorjához hasonlóan – elsősorban az igen magas előállítási költségű világítógáz működtette, amely a földgáz széleskörű elterjedése előtt mesterségesen kevert, hidrogént és szénmonoxidot tartalmazó gyúlékony, a levegőnél nehezebb gáznemű tüzelőanyag volt.

Ahhoz, hogy a villanygáznál jóval olcsóbb és könnyebben szállítható petróleummal is lehetővé váljon az Otto-motorok működése, elsősorban azt kellett megoldani, hogy az energiaképződés alapját jelentő robbanáshoz az oxigént biztosító levegő és az éghető üzemanyag megfelelő arányban jusson az égéstérbe. Ehhez volt szükség a porlasztó kifejlesztésére, amelynek feladata a levegő és a folyékony üzemanyag megfelelő arányú és minél jobban összekeveredett elegyének megalkotása volt.

Bánki és Csonka porlasztója jelentős előrelépést hozott a gépipar számára, mivel lehetővé tette a belső égésű motorok hatékonyabb működését, ezáltal megteremtette a motorikus hajtásláncok tömeges elterjedésének feltételeit. A jobb üzemanyag-porlasztás és a hatékonyabb égés révén a motorok gazdaságosabbá és megbízhatóbbá váltak, ami a járműipar és más gépipari területek fejlődését is segítette.

Arra, hogy az egyenletes üzemanyagellátás technikai kivitelezése milyen jelentőséggel bírt, a párhuzamos fejlesztési folyamatok is rámutatnak: Bánki és Csonka igénybejelentését követően féléven belül Wilhelm Maybach (1846–1929) német feltaláló is jelezte igényét a magyar kutatókéhoz hasonlóan működő porlasztó szabadalmára. Habár a magyar feltalálók hamarabb álltak elő saját szerkezetükkel, a külföldi sorozatgyártás nem az ő szabadalmuk alapján indult meg. A Ganz gyár igazgatója, Mechwart András (1834–1907) pedig nem vállalta egy nagy összegeket felemésztő szabadalmi per megindítását, így a feltalálók anyagilag kevésé profitáltak találmányukból.

Bánki Donátot 1911-ben választották az MTA III. Osztályának levelező tagjává. Ebben a Csonka Jánossal a gáz- és petróleummotorok működésében eszközölt szabadalmai mellett mind az elméleti géptan területén végzett, nemzetközileg is elismert kutatásai, mind pedig olyan jelentős találmányai, mint az erőmérője, az egyszerűsített daruszerkezet, a kisebb kovácsműhelyekben is használható gáz- és petróleumkalapács, valamint a kis- és középmalmok működtetésének hatékonyságát jelentősen növelő Bánki vízturbina szerepet játszottak. Székfoglaló előadását 1912-ben a Folyadékok mozgása hajlított csatornákban címmel tartotta. A Bánki-vízturbina feltalálásáért 1926-ban, a mérnök halála után négy évvel az MTA nagyjutalmával tüntette ki.

Ajánlott irodalom

A kép forrása

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárának Gyűjteménye

(Fotó: MMKM, Ltsz: 71.80.383.1)