Az Akadémia elhatározza Magyar László kongói útjáról készült tudósításának a megjelentetését

Magyar László (1818–1864) kalandos és rejtélyes életű utazó, az Afrika-kutatás egyik hazai úttörője volt, aki első európaiként járt Délnyugat-Afrika belső vidékein. A Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és széptudományi osztálya 1858-ban választotta levelező tagjává, és ezt megelőzően két jelentős művének megjelenését is támogatta: dél-afrikai utazásainak leírása, valamint levelei és naplója kiadását. Mindkét kiadványt Hunfalvy János (1820–1888) geográfus, az MTA tagja rendezte sajtó alá, az eredeti kéziratot a korszak polgári olvasói ízléséhez igazítva. Az afrikai útleírás értékét a néprajzi-antropológiai adatok, a földrajzi mérések és az élővilág leírása adja.

Magyar László 1843-ban indult el első utazására egy osztrák postahajón Triesztből Brazíliába. Néhány évig tartó utazást követően, 1848-ban megérkezett kutatásai fő helyszínére, Dél-Afrika nyugati részére, a Kongó folyó területére, ahol összesen hét expedíción vett részt. Erről az időszakról tanúskodik első útleírása, a Felhajózásom Kongó vagy Záire dél-afrikai folyamon a fáro-szongói kataraktákhoz (1848) című útinaplója. Ebben a főként gazdasági és földrajzi adatokat tartalmazó műben a környező rabszolgatelepekről, azon belül is a kereskedelmi szokásokról, a telephelyről, az adókról, a hajókról és rabszolgákról számolt be. A következő évtől Biében élt, a mai Angola területén, ahol a helyi uralkodó lányával kötött házassága meghatározta későbbi lehetőségeit és kutatásait a területen. Ezt az időszakot az 1851-ben kelt naplója örökítette meg; a Bié-fennsíkon, Benguela és Lunda városokban tapasztaltakat a gazdasági és a társadalmi viszonyok szempontjából összegezte. A következő évben Kámba és Kuanyama (a mai Angola és Namíbia) területét járta be, amiről a szintén kiadott naplójegyzetei tanúskodnak. Felfedező utazásait 1862-ig folytatta, amikor a biéi uralkodó meggyilkolása miatt kegyvesztetté vált. Két évvel később Afrikában halt meg, betegségben.

Magyar László 1853-ban a portugál kormánytól kért támogatást az úti leírásai és térképei kiadására, csak ezt követően fordult a Magyar Tudományos Akadémiához. Az MTA számára 1857-ben küldte el első Magyar László utazásai Dél-Afrikában 1849–1857 évek között című kéziratát, amelyet ma az MTA Könyvtárának Kézirattára őriz. A korszak viszonyaira jellemző módon a kéziratok, levelek és az anyagi támogatás is jelentős késéssel érkezett meg Magyarhoz. Az 1847 decemberében, az MTA Történeti Bizottságához került kéziratot Reguly Antal (1819–1858) nyelvész, akadémikus és Toldy Ferenc (1805–1875) irodalomtörténész, az MTA titoknoka (főtitkára) bírálták, akik támogatták a kiadását. Az Akadémia a magyar nyelvű kiadással egy időben – a szerkesztő Hunfalvy fordításában – németül is megjelentette a kéziratot. A kötet jelentősége, hogy európai utazó által először bejárt helyszínről közölt etnográfiai és földrajzi adatokat, annak ellenére, hogy Magyar László önmagára vonatkozó feljegyzései és a levéltári dokumentáció között ellentmondások tapasztalhatók, ami alapján feltételezhető, hogy Magyar leírásai ugyan többnyire hitelesek, de a szerző gyakran kiszínezte beszámolóit, és pontatlanul jegyezte fel a dátumokat és a koordinátákat. A kortárs kutatások szerint a beszámolók legnagyobb értékének a Bié-fennsíkon élő ovimbundu törzsre vonatkozó részletes társadalomleírást tekinthetjük.

Ajánlott irodalom