Átadják az Akadémia Friedrich August Stüler tervezte székházát

Az első sikertelen forduló után másodjára eredményesen záruló tervpályázat és az építkezés befejeztével, 1865 tavaszán a Magyar Tudományos Akadémia megkezdte a költözést, és az új, Friedrich August Stüler (1800–1865) által tervezett székház fokozatos belakását. Stüler, a berlini akadémia professzora, a porosz klasszicista építészet második generációjának vezéralakja volt. Az MTA székházának terveit már érett alkotóként jegyezte, főművének, a berlini Neues Museumnak az építkezése már javában zajlott, amikor benyújtotta pályázatát az Akadémiának. Stüler épületterve a magyar nemzeti stílus esztétikai-politikai vitájában a gótika ellenében – amely az Országház jellegzetes stílusa lesz – a neoreneszánsz historizmus mellett tette le a garast.

Nemcsak az MTA irodái és gyűjteményei kaptak helyet a reprezentatív épületben, de otthonra lelt itt az 1836-ban Kisfaludy Károly összes művének kiadása céljából alapított, ám az 1840-es évekre már a magyar irodalmi közízlést formáló, szépirodalmi és irodalomelméleti munkák létrejöttét egyaránt ösztönző Kisfaludy Társaság is. A harmadik emelet felülvilágítós tereit és a második emelet dunai szárnyának oszlopok helyett nőalakokkal, kariatidákkal díszített teremsorát kifejezetten a hercegi család gyűjteménye, az ún. Esterházy-képtár számára alakították ki, amely 1865-ben még csak letétként került az Akadémia palotájába. Később viszont, miután 1871-ben a magyar állam megvásárolta a kollekciót, Országos Képtár néven az első állami képzőművészeti gyűjteményként működött tovább, majd annak létrehozásakor a Szépművészeti Múzeum törzsanyagát adta. A Magyar Tudományos Akadémia első, az új palotában megrendezett ülését 1865. április 24-én tartották az ún. Heti ülésteremben.

A székház ünnepélyes megnyitójára 1865. december 11-én került sor. Végre az úri közönség is bejárhatta a pest-budai házak közül méretével, nagyvonalú épületdekorációjával és anyaghasználatával is kiemelkedő székházat, amelynek addig csak a Berlin melletti Charlottenburgban terrakottából készült homlokzati szobrait és akkoriban különösnek tűnő burkolatát vehette szemügyre. Az 1860-as évek elején tűntek fel ugyanis az első kővel burkolt épületek a városban, de például a közeli Vigadónak csak a dunai főhomlokzatát fedték ezzel a nemes, drága anyaggal, míg az Akadémia palotájának teljes homlokzatát kővel burkolták. A székház az Akadémia telkének elülső, nagyobb részét foglalta el, a hátsó részt az építés indulásakor szabadon hagyták egy tervezett bérház számára, amelynek bevétele a későbbiekben hozzájárult az intézmény finanszírozásához. A bérház tervezésére a palotától függetlenül Ybl Miklós kapott megbízást 1863-ban.

A belső dekoráció viszont nem volt teljesen készen a megnyitó idején. Az épület legreprezentatívabb helyisége, a Díszterem karzatának Wilhelm Dankberg berlini gyárában készült kariatidái már a helyükön voltak, de a kazettás mennyezet még nélkülözte a ma is látható díszítőfestést. Báró Eötvös József az épületavatáson elhangzott felhívására gyűjtés indult, s 1881-ben végre felkérhették Lotz Károlyt, a historizáló dekoratív épületfestés mesterét egy seccó-sorozat elkészítésére. A Tudomány és a Költészet eltérő, de egyenragúan termékeny világmegismerő és -leíró mesterségének 1887-re elkészült ábrázolásai az egész épületet mint a Parnasszust, a tudósok és művészek szimbolikus hajlékát megidéző művészeti programjába illeszkednek.

Ajánlott irodalom