A politikai okokból kizárt akadémikusok emlékére

Magyarország számára az első világháború vége nem a stabilitást, hanem további belpolitikai válságok sorozatát hozta el: az őszirózsás forradalmat, majd a kommunisták vezette Tanácsköztársaság időszakát. A Kun Béla irányításával, 1919 márciusában létrejött proletárdiktatúra a társadalom és gazdaság – szovjet mintájú – radikális átalakítására törekedett; vezetői államosításba kezdtek, a nagybirtokokat felszámolták és szövetkezeteket, állami gazdaságokat szerveztek belőlük.

A Tanácsköztársaság vezetői a régi rend képviselőjének tekintették az Akadémiát, ezért előbb zárolták az intézmény bevételeit, majd lefoglalták a helyiségeit. Végül, 1919 áprilisának közepén, az intézmény átszervezésére hivatkozva a Közoktatásügyi Népbiztosság egy rendelettel felfüggesztette az Akadémia működését.

A kommunista uralom bukása után augusztusban az Akadémia összes ülésén Pekár Gyula levelező tag, és egyben az új kormány Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumának politikai államtitkára indítványozta, hogy állítsanak fel bizottságokat, „a melyek megvizsgálják az Akadémia tagjainak a Tanácsköztársaság idején tanúsított activ és passiv magatartását, hogy vajjon nincsenek-e oly tagok, akik nemzethűség szempontjából méltatlanok az akadémiai tagságra”.

Az igazolóbizottságok az ülés után nem sokkal, akadémiai osztályonként kezdték meg a munkájukat. Az augusztus és október közötti lezajlott vizsgálatok után a bizottságok az érintett akadémikusok számára 3 büntetési tételt javasoltak tettük súlyossága szerint: 1.) kizárás, 2.) rosszallás, 3.) sajnálkozás. Ezek alapján a bizottságok 7 akadémikusnál kizárást, 1-nél a rosszallást, míg 4-nél a sajnálkozás alkalmazását javasolták az összes ülés számára.

Az azonban problémát okozott, hogy Akadémia szabályzatai egyáltalán nem tartalmaztak rendelkezést a tagok kizárására. Ezért az Akadémia elnöke, Berzeviczy Albert a kizárásokat tárgyaló novemberi 24-i összes ülésen azt javasolta, hogy a tagfelvétel szabályait alkalmazzák, azaz a titkos szavazást és a kétharmados többséget. Ezzel az ülés egyetértett, azonban így Asbóth Oszkárt, Alexander Bernátot és Kövesligethy Radót – a bizottsági javaslat ellenére – nem sikerült kizárni. A döntéseket látva Berzeviczy idő és okmányok hiányára hivatkozva berekesztette az ülést, és későbbi folytatását rendelte el.

Az ülés december 2-án folytatódott, ahol Szily Kálmán már azt javasolta, hogy a kizárásokra ne a kétharmados, hanem az összes ülések döntéshozatalára vonatkozó 50%-os szabályt alkalmazzák. Berzeviczy ugyan aggályát fejezte ki a módosítás miatt, ám végül a jelenlévők megszavazták az előterjesztést. Ebből kifolyólag ezen az ülésen az Akadémia az újbóli szavazás elrendelésével már ki tudta zárni Asbóthot és Alexandert. Rajtuk kívül még Lendl Adolfot zárták ki, Kövesligethyt és Schmidt Józsefet rosszallásban részesítették, míg a sajnálkozásra vonatkozó büntetés alkalmazásától eltekintettek. A kizárásra javasolt Éber Lászlót és Beke Manót – fontos iratok hiányában – csak 1920 februárjában, illetve áprilisában távolították el tagok sorából. A szintén kizárni kívánt Simonyi Zsigmond időközben elhunyt, így ügyével nem foglalkoztak.

Az eljárások átpolitizáltságát bizonyítják – a már említett visszásságok mellett – az okok is, amelyek mentén a tagokat kizárták. Alexander a Tanácsköztársaság idején megtarthatta katedráját, de a tanításon kívül más tevékenységet nem végzett. „Bűne” az volt, hogy egy kommunisták által átvett napilapba (Pester Lloyd) írt cikkeket, illetve az Akadémia által támogatott Athenaeum folyóiratban megjelentette Varjas Sándor Marx mint filozófus című tanulmányát. Ezek a vád szerint már „lelki közösséget” árultak el a Tanácsköztársasággal. Éber azért nem lehetett tovább tag, mert egyetemi katedrát fogadott el a kommunistáktól, míg ugyanezért Degen Árpádot vagy báró Harkányi Bélát nem érte retorzió. Bekének leginkább azt rótták fel, hogy egyetemi adminisztratív bizottsági tagságot fogadott el, bár az egyszer sem ült össze. Lendlt azért törölték a tagok sorából, mert elvállalta egy tervezett, önálló Természettudományi Múzeum igazgatóságát. Asbóth a pesti egyetemi dékáni kinevezése miatt bűnhődött. Vagyis, az Akadémia vezetése érezhetően így próbált igazodni az újonnan kiépülő nemzeti, keresztény rendszer antikommunista és antiszemita irányvonalához.

Az 1945-ben még élő Beke Manót az Akadémia újra tagjai közé választotta, míg a többi tudóst 1989-ban rehabilitálták.

Ajánlott irodalom