Tisza István egykori miniszterelnök 1918. október 17-én jelentette be az országgyűlésben, hogy a háborút az Osztrák–Magyar Monarchia elveszítette. Az összeomlás miatti kétségbeesés október 31-én forradalomba csapott át, Károlyi Mihály kormánya kikiáltotta a köztársaságot és feloszlatta a hadsereget. A magyar delegáció által november 13-án aláírt belgrádi egyezmény nem hagyott kétséget afelől, hogy Magyarország súlyos területi veszteségeket fog elszenvedni. Ebben a vészjósló időszakban fogalmazta meg Sebestyén Gyula folklorista az Akadémia felkérésére azt a körlevelet, amelyben mintegy utolsó mentsvárként igyekeztek a magyar tudomány kiválóságai tudománydiplomáciai szövetségeseket keresni, remélve, hogy az katonai-diplomáciai befolyássá fordítható. A szöveget Berzeviczy Albert elnök Ilosvay Lajos másodelnökkel, Heinrich Gusztáv főtitkárral, az I., II., és III. osztály elnökeivel – Goldziher Ignáccal (Nyelv- és széptudományi osztály), Concha Győzővel (Bölcseleti, társadalmi és történeti tudományok osztálya) és Entz Gézával (Matematikai és természettudományok osztálya) – és titkáraival, illetve a szerzővel mint előadóval együtt írta alá. A felhívást angol, francia, olasz és német nyelvre fordították le.
A szöveg társadalomstatisztikai adatokkal és a korszak tudományossága által elfogadhatónak tartott, és minden nemzeti mozgalom által – eltérő előjelekkel – használt történeti, gazdasági, földrajzi, kulturális érvekkel kísérelte meg alátámasztani az ország egybentartását indokló vélelmezett magyar kultúrfölényt, egyúttal idealizált képet festve a Kárpát-medencei népek konfliktusmentes együttéléséről. A magyar faj (itt értsd: etnikai nemzet) a szomszédos nemzeteknél magasabbnak ítélt kulturális és szellemi nívóját a Kárpát-medencei jelenlét hosszának és az itt tapasztalt kedvező környezeti adottságok elkerülhetetlen következményeként értelmezte. Magyarország történelmi hivatásának megjelölésekor – „félezer éven át védőbástyája volt a nyugati keresztény egyháznak, kelet felé pedig előharczosa volt a reformátiónak” – olyan léptéket választott, amely a közelmúlt magyar belpolitikájának a többi nemzetiségre irányuló dominanciatörekvéseiről egy előnyösebbnek vélt összeurópai perspektívára helyezte a hangsúlyt.
A magyarság asszimiláló erejét olyan nemzetiségi felmenőkkel rendelkező művészekkel és tudósokkal próbálta szemléltetni, mint Zrínyi Miklós, Munkácsy Mihály, Petőfi Sándor, Semmelweis Ignác és Liszt Ferenc, egyúttal pedig az innen elszármazottak teljesítményét is a magyar nemzethez igyekezett kötni a „tehetségekben gazdag magyar föld” tápláló erejére hivatkozva. Az asszimilációra vonatkozó politikai nyomás, például „a legújabb korban érvényesített államnyelv” szerepét a nemzetiségek beolvasztásában kicsinyíteni igyekezett, a 19. századi urbanizációét növelni. Zárógondolatként az Akadémia figyelmeztette az európai tudományosság képviselőit, hogy az igazságtalan béke újabb fegyveres konfliktus fenyegetésével jár.
Egyedül a Cseh Tudományos Akadémia válaszolt – ellenséges hangnemben – a bécsi csehszlovák követségen keresztül az elnökségének. A körlevél tehát, akár szimpátiát, akár ellenérzést keltett a többi címzettben, nem ért el komolyabb eredményeket. Az 1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírt békeszerződés következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának közel 60 százalékát.
Az 1918-as nyílt levél nem tűnt el nyomtalanul a közéleti-tudományos emlékezetből. Amikor Szekfű Gyula történész 1931-ben a Magyar Tudományos Akadémia szemére vetette, hogy az nem igyekszik a történelmi Magyarország egykoron nemzetiségek lakta vidékein végzett szisztematikus, levéltári kutatásokon alapuló településtörténeti kutatásokkal ellensúlyozni az utódállamok magyarellenes propagandáját, Berzeviczy Albert többek között a Sebestyén által fogalmazott felhívásra hivatkozott jó példaként.
Ajánlott irodalom
- A Magyar Tudományos Akadémia szózata a művelt világ összes akadémiáihoz. Magyar Tudomány 30. (1919) 16–23. https://real-j.mtak.hu/102/
- Bicskei Éva: Sessio 3.32. Berzeviczy Albert: A Magyar Tudományos Akadémia szózata a művelt világ összes akadémiáihoz, 1918. december. In: 150 éves az Akadémia székháza: Épület-, intézmény- és gyűjteménytörténet. Szerk.: Bicskei Éva – Ugry Bálint. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2018. 147. https://real-eod.mtak.hu/7692/1/MTA-150eves-az-akademia-epulete.pdf