A debreceni Atommagkutató Intézet megalapítása

A Debreceni Fizika Kutató Intézet (1956-tól Atommagkutató Intézet/ATOMKI) 1954. július 1-jén jött létre az MTA égisze alatt, és azóta is a magyarországi fizikai kutatások egyik meghatározó központjának számít. Alapítása szorosan összefügg Szalay Sándor (1909–1987) fizikus tevékenységével, aki már a második világháború előtt is végzett magreakció-vizsgálatokat Debrecenben. A háborút követően tanítványaival újjáépítette az egyetem Kísérleti Fizikai Intézetét, ahol megteremtette a kísérleti magfizikai kutatások alapjait. Az intézet megalapítását Szalay nemzetközi hírű eredményei, különösen az uránkutatásban betöltött szerepe tette lehetővé: munkacsoportja az 1940-es évek végén kimutatta a mecseki urántartalmú lelőhelyek radioaktivitását, és ezzel hozzájárult a magyar atomenergia-kutatás elindításához.

Az intézet jogelődje a Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karának Kísérleti Fizikai Intézete volt, ahol a kutatómunka már az 1930-as évektől folyt. 1953-ban az MTA felügyelete alatt hivatalosan is önálló kutatócsoport jött létre, amely 1954-ben intézetté alakult. Célja a kísérleti atommagkutatás fejlesztése, az ehhez szükséges technológiai feltételek megteremtése és szakemberek képzése volt. A korai időszakban az ATOMKI a debreceni egyetem Kísérleti Fizika Tanszékével szoros kapcsolatban működött, ugyanazon épületben és sokáig Szalay vezetésével mindkét szervezet élén. A tudományos munkát ekkor főként a Szalay köré csoportosuló fiatal kutatók – például Berényi Dénes, az MTA későbbi alelnöke (1990–1993), Csikai Gyula akadémikus vagy Koltay Ede, az MTA doktora (1963-tól az ATOMKI munkatársa) – végezték, akik a magfizika különböző területeit saját szakterületükként fejlesztették tovább.

A kutatások kezdetben az alfa-, béta- és gamma-spektroszkópiára, neutronfizikára, magreakciók vizsgálatára és gyorsítóberendezések fejlesztésére koncentráltak. A kísérleti infrastruktúra bővítése kulcsfontosságú volt: az első gyorsítót 1957-ben állították üzembe, majd 1961-ben elkészült az 1 MeV-es Van de Graaff-generátor is. A következő évtizedekben újabb gyorsítók, detektorok és spektrométerek kerültek beüzemelésre, amelyek lehetővé tették a nemzetközi szintű alapkutatásokat és az alkalmazott vizsgálatokat is.

Az ATOMKI már az 1960-as évektől igyekezett bekapcsolódni a nemzetközi tudományos vérkeringésbe. Először a dubnai Egyesített Atomkutató Intézettel épült ki szoros kapcsolat, majd a nyugat-európai együttműködések – Oxford, Daresbury, Utrecht, Stockholm, Bochum – és távol-keleti partnerségek (Kiotó, Oszaka) is bővültek. A CERN-hez való kapcsolódás különösen a részecskefizika fellendülését segítette elő, de több európai projektben is aktív szerepet vállaltak a debreceni kutatók. Mindemellett a hazai kapcsolatok, különösen a Debreceni Egyetemmel való együttműködés is meghatározó: közös tanszékek, könyvtár, doktori programok és pályázatok kötik össze az intézményeket.

Az ATOMKI profilja az évtizedek során fokozatosan kiszélesedett. A hagyományos magspektroszkópiai kutatások mellett ma már kiemelt szerep jut például az ionnyaláb-analitikának, a környezeti radionuklidok vizsgálatának, az orvosi célú izotóptermelésnek, a részecskefizikának, illetve a régészeti és geológiai kormeghatározásnak is. Fontos alkalmazási terület a pozitronemissziós tomográfia (PET) kutatása és technikai támogatása. Napjainkban az ATOMKI vezető kutatóhely a kísérleti atommag- és atomfizika, valamint a környezetfizika és izotópalkalmazások területén. A nemzetközi projektalapú kutatások mellett az intézet laboratóriumaiban aktívan vizsgálják például a radioaktív nyalábokat, a részecske–anyag kölcsönhatásokat, a környezeti izotópjelenségeket és azok klímavonatkozásait is.

Ajánlott irodalom