A korábban politikai okokból kizárt akadémikusok rehabilitálása

„Ha közgyűlésünkön dönteni óhajtunk az autonóm köztestületi státus helyreállításáról, akkor ehhez a lépéshez erkölcsileg elválaszthatatlanul hozzátartozik, hogy jóvá tegyük az olyan, külső beavatkozások nyomán támadt sérelmeket és jogtalanságokat, melyek éppen az autonómia korlátozottsága, hiánya, a jogsértő külső intervenciók elháríthatatlansága hatásaként a múltban keletkeztek.” – így tájékoztatta Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az 1989. évi májusi közgyűlés résztvevőit az Akadémia által kezdeményezett rehabilitációkról.

Az 1989-es évet a világsajtó annus mirabilisnek (a csodák évének) nevezte, hiszen ekkor indult meg több közép-európai országban a demokratikus átalakulás, köztük Magyarországon is. Az 1989-es év elején az MSZMP újraértékelte az 1956-os forradalom eseményeit (ellenforradalom helyett népfelkelés), és kimondta a többpártrendszer megteremtésének szükségességét. Az országban tehát alapvető politikai változások zajlottak, amelyek a Magyar Tudományos Akadémiát is reformokra sarkallták.

Az Akadémia ezen folyamatok hatására kezdeményezte az autonóm köztesületté válását. Az intézmény célja tehát az volt, hogy egy olyan új szervezet jöhessen létre, amely önkormányzó, és munkáját politikai beavatkozásoktól mentesen végezheti. Ehhez azonban – ahogy a fenti idézetből is kitűnik – szükség volt a morális megújulásra, a korábbi politikai és ideológiai befolyás által okozott sérelmek jóvátételére, az érintett akadémikusok, kutatók rehabilitálására.

Az MTA a rehabilitációk középpontjába az 1949-ben történt kizárásokat és visszaminősítéseket állította. Hiszen ekkor, az Akadémia szovjet mintára történő átalakításakor, a korábbi 258 fős tagságból 103-an maradhattak akadémikusok. A tagok nagy része a jogfosztó tanácskozó tag kategóriába került (122 fő), kisebb részüket illegális külföldi tartózkodás miatt zárták ki (20 fő), illetve a Széptudományi Alosztály megszüntetése miatt kerültek ki (13 fő) a testületből. További egy főt politikai okok miatt, míg másik két főt azért zártak ki, mert koncepciós perekben elítélte őket a bíróság. Ezek alapján tehát az 1949-ben kizárt és visszaminősített akadémikusokat rehabilitálta a közgyűlés. Ehhez kapcsolva döntött úgy a testület, hogy Kornis Gyula akadémiai elnök 1948-as kikényszerített lemondását semmisnek tekinti.

Az 1956 utáni időszakban az Akadémia eleinte kizárást, majd – a tartalmilag kizárást jelentő – tagság felfüggesztését használta retorzióként nagyjából fél tucat esetben. A fő indok mindegyik esetben a külföldre távozás volt. Közülük az 1989. májusi közgyűlésen még csak Fodor Gábor tagságát állították vissza, a többi tag rehabilitálására a következő években került sor. 1956 kapcsán felmerült, hogy Nagy Imrét kizárta-e akkor az Akadémia tagjai sorából, azonban a levéltári dokumentumok azt igazolták, hogy a forradalom miniszterelnöke haláláig tagja volt a testületnek.

Az Akadémia vezetésében felmerült az is, hogy vizsgálják meg, az 1949 előtti korszakban történtek-e kizárások. Kutatásaik alapján bizonyosságot nyert, hogy a tudós testület 1919/1920-ban kizárta öt tagját a Tanácsköztársasággal való együttműködés miatt. 1945-ben Beke Manó már visszakapta tagságát, 1989-ben tehát a további 4 tag rehabilitálását pótolták.

Az akadémiai tagok mellett hét akadémiai intézeti társadalomtudóst is megkövetett a közgyűlés. Őket 1973-ban, a közbeszédben „Filozófus-per”-ként elhíresült eljárás végén, politikai okokból távolították el a munkahelyükről.

A rehabilitációk azonban nem zárultak le a májusi közgyűléssel, hanem egészen az 1990-es évek elejéig folytatódtak: az 1960-ban kizárt tiszteleti tagok visszavételére 1989 szeptemberében került sor, a rehabilitált, még élő tanácskozó tagok – például Wellmann Imre – rendes taggá választása 1990 májusában történt, addig mellőzött tudósokat – például Benda Kálmánt – levelező, majd „gyorsított eljárásban” rendes taggá 1990–1991 folyamán választották, a megszüntetett széptudományi alosztály helyett pedig 1992-ben létrehozták a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát.

Ajánlott irodalom