Kosáry Domokos és Szabad György történészeket az Akadémia tagjává választják

Kosáry Domokos és Szabad György történészeket a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése 1982-ben választotta meg levelező tagoknak. Megválasztásuk több mint 30 másik tudós mellett számos szempontból nagy jelentőséggel bírt, mert később a két akadémikus tudós fontos szerepet játszott hazánk és az Akadémia életében is. Mind Szabad, mind Kosáry fontos közéleti szerepet vállalt a rendszerváltoztatás után: Szabad az Országgyűlés, míg Kosáry az Akadémia elnökeként segítette elő az ország demokratizálódási folyamatait.  

Kosáry Domokos (1913–2007) felvidéki evangélikus értelmiségi családba született; dédapja Péch Antal (1822–1895), bányamérnök, az Akadémia levelező tagja volt. A család a trianoni békeszerződést követően Budapestre került. Kosáry már itt végezte a gimnáziumot és szerzett diplomát a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem történelem–latin szakán. Az egyetemi évei alatt az Eötvös Collegium tagja volt Szekfű Gyula történész tanítványaként. Tanulmányai befejezésével komoly karriert futott be. Először az Eötvös Collegium tanára lett 1937-től, majd az 1941-ben létrehozott Teleki Pál Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese, 1945-től igazgatója volt. 1946-tól a budapesti egyetemen is tanított. Az 1949-es kommunista hatalomátvétellel pályafutása megtört, eltávolították az egyetemről, az Eötvös Collegiumból és a Teleki Intézet éléről is. A Rákosi-rendszerben az Agrártudományi Egyetem Központi könyvtárának könyvtárosaként, majd igazgatójaként dolgozott. 1955-ben kandidátusi címet szerzett. 1956 újabb törést hozott az életében, mivel a forradalomban vállalt aktív szerepe miatt bebörtönözték, ahonnan 1960-ban szabadult amnesztiával. Ezután a Pest Megyei Levéltár levéltárosa, majd 1968 és 1989 között a Történettudományi Intézet munkatársa volt. Ebben időszakban történt meg lassú szakmai rehabilitációja: 1977-ben megszerezte a történelemtudományok doktora fokozatot,1982-ben akadémiai levelező, majd 1985-ben rendes taggá választották. Bár a pártiratok szerint megválasztásakor hátrányt jelentett 1956-os múltja, de a történész akadémikusok így is kiharcolták a megválasztását. A rendszerváltozáskor a Magyar Tudományos Akadémia megválasztotta elnökének, amely tisztséget 1990 és 1996 között töltötte be. Kosáry Domokos érdeme volt, hogy a rendszerváltás után az Akadémiát és intézethálózatát megvédte a súlyos támadásoktól és biztosította az egységét. Főbb művei: A Görgey-kérdés és története (1936); Kossuth Lajos a reformkorban (1946); Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába I–III. (1951, 1954, 1958); Művelődés a XVIII. századi Magyarországon (1980); Széchenyi Döblingben (1981).

Szabad György (1924–2015) Aradon született kettős kisebbségi létben (magyar, zsidó), majd innen a család a román vasgárdisták atrocitásai miatt az 1930-as években Budapestre települt. Itt érettségizett, azonban a numerus clausus rendelkezései miatt nem folytathatott egyetemi tanulmányokat, emiatt kertésztanoncnak állt. A német megszállás után munkaszolgálatra vitték, ahonnan megszökött. 1945 elején orosz hadifogságba került, ám innen is sikerült elmenekülnie. A háború után megnyílt előtte az egyetemi továbbtanulás lehetősége, a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem–levéltár szakán szerzett diplomát 1950-ben. Rövid ideig az Országos Levéltárban volt gyakornok, majd levéltáros. 1951-től Tudományos Minősítő Bizottság aspiránsa, kandidátusi fokozatát 1955-ben szerezte meg. Eközben 1954-től az ELTE BTK Újkori Magyar Történelem Tanszékének egyetemi adjunktusa, 1956-tól docense, 1970-től egyetemi tanára volt. A tudományok doktora fokozatát 1969-ben szerezte meg. Az egyetemi órái mindig népszerűek voltak, mert mélyen átélve tanította a reformkor történetét, így hamar iskolateremtő professzorrá vált („Szabad-iskola”). Munkássága elismeréseként lett 1982-ben az Akadémia levelező, majd 1998-tól rendes tagja. 1945–46-ban a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP) tagjaként politizált, ezt követően hosszú ideig pártonkívüli volt. A politikai életbe csak 1987-ben tért vissza, amikor részt vett és felszólalt a lakiteleki találkozón. Ekkor a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja lett. 1989-ben megválasztották a párt elnökségébe is, és 1990 és 1994 az első szabadon választott Országgyűlés elnöke volt. Fő művei: A tatai és gesztesi Esterházy-uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra (1957); Forradalom és kiegyezés válaszútján 1860–61 (1967); Kossuth politikai pályája ismert és ismeretlen megnyilatkozásai tükrében (1977); Miért halt meg Teleki László? (1985).

Ajánlott irodalom