Az 1968-as év legjelentősebb nyelvtudományi eseményének számított A magyar nyelvjárások atlasza első kötetének megjelenése, amely mind a mai napig a magyar nyelvjáráskutatás megkerülhetetlen adatbázisának számít. A nyelvatlaszok a nyelvjáráskutatás lényeges forráskiadványai, amelyek a nyelvjárási szótárak mellett megalapozzák a dialektológiai kutatásokat. A teljes magyar nemzeti nyelvatlasz elkészítésének gondolatát először Toldy Ferenc titoknok (főtitkár) vetette fel 1843-ban az Akadémián, amikor is azt szorgalmazta, hogy a nyelvtudósok állapítsák meg a magyar nyelvjárások határait és igyekezzenek azt térképen is ábrázolni. A nyelvatlaszkészítés egyik hazai előfutárának a kiemelkedő magyar szlavista, Melich János tekinthető, aki Szláv jövevényszavaink (1903‒1905) című munkájában térképeken ábrázolta az átvett szavaink különböző változatait a szomszédos szláv nyelvekben. Horger Antal 1905-ben a keleti székelység, míg 1929-ben Csűry Bálint a Felső-Tisza és a Túr vidékének nyelvi sajátosságait ábrázolta.
1941-ben az első magyar népnyelvkutató értekezlet Bárczi Gézát, az MTA levelező tagját kérte fel egy magyar nemzeti nyelvatlasz munkálatainak előkészítésére és megszervezésére. Bárczi állította össze azt a mintakérdőívet, amely a gyűjtést támogató 1500 kérdésből álló ív alapja lett. A munka azonban csak a második világháborút követően indulhatott meg próbagyűjtésekkel, melynek első eredményeit Bárczi 1947-ben Mutatvány a magyar nyelvatlasz próbagyűjtéseiből címmel közölte. A készülő nagyatlasz legegyszerűbb és legpraktikusabb módját a szemléltetés nélküli, adatbeíró módszert választotta. Az adatközlőket pedig szakemberek keresték fel a reprezentatív kutatópontokon, ahol 20‒40 perces magnetofon-felvételeket is készítettek. A kérdőívek és a felvételek elemzésével és az egyes szavak, szócsoportok térképre helyezésével láthatóvá váltak a lexikai, fonetikai, és néhány esetben morfológiai jelenségek is, amelyek alapján fel tudták rajzolni a nyelvjárási régiók határait. A kérdőíves, így formalizált adatgyűjtési módszerrel azonban nem lehetett feltérképezni az esetleges szintaktikai és jelentéstani sajátosságokat. Az 1949‒1964 között zajló anyaggyűjtés során az atlasz munkatársai 395 településen mintegy 12000 adatközlőt kérdeztek meg, és a terepmunka során körülbelül 750000 nyelvjárási adatot jegyeztek fel, a nyelvi anyagot pedig 1162 térképen rögzítették.
Az atlasz összesen hat kötete 1968 és 1977 között jelent meg, ezt 1980-ban egy mutató is követette. Az atlasz elkészítését a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetén belül működő Magyar Nyelvatlasz Munkaközösség végezte, amelynek tagjai Bárczin kívül Benkő Loránd, Deme László, Imre Samu, Kálmán Béla, Kázmér Miklós, Keresztes Kálmán, Lőrincze Lajos és Végh József volt. A köteteket Deme és Imre szerkesztette. A nyelvatlasz nemcsak a nyelvészet, hanem az irodalomtudomány, a néprajz, a történelem, a növénytan és az állattan kutatói számára is lényeges forrásokat biztosított. A kötetek magyarul és a franciául is közölték a címszójegyzékeket.
A címszavak általában a népi tevékenységekhez és életmódhoz, így például a mezőgazdasághoz és a mezőgazdasági munkákhoz, a házhoz és a ház körüli munkákhoz, a népszokásokhoz és a vallásokhoz kötődtek, lefedve a falusi élet mindennapjainak szókészletét. Ezt követte a kutatópontok felsorolása és térképen való ábrázolása. Ezek zöme Magyarország területén volt; a nyelvészek csak kisebb gyűjtéseket tudtak végezni a környező országokban. Csehszlovákiában 26, a Szovjetunióban 4, Romániában 22, Jugoszláviában 12, míg Ausztriában 4 magyarlakta helységben vettek fel adatokat. Az egyes térképeket tematikus csoportokban közölték, amelyek a szóföldrajzi, hangtani vagy az alaktani sajátosságokra mutattak jellemző példákat. A jó ütemben és kiemelkedő minőségben megjelenő köteteket a hazai és a külföldi tudományos élet is elismeréssel fogadta. A nyelvatlasz legnagyobb eredményének az tekinthető, hogy szinte az utolsó pillanatban tudta rögzíteni a 20. század magyar nyelvjárásainak sajátosságait.
Ajánlott irodalom
- Bárczi Géza (főszerk.): A magyar nyelvjárások atlasza. 1–6. köt. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968–1977. https://real-eod.mtak.hu/16772/
- Kiss Jenő (szerk.): Magyar dialektológia. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. (Osiris tankönyvek)
- Papp László: A Magyar Nyelvjárások Atlasza. Magyar Nyelv 65. (1969) 2. sz. 129‒135.
- Sebestyén Árpád: A magyar nyelvjárások atlasza. A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei 31. (1979) 1‒2. 215.