Megjelenik a „Magyarország Nemzeti Atlasza” első kiadása az Akadémia és a Kartográfiai Vállalat közreműködésével

Az MTA Földrajzi Bizottsága és a Kartográfiai Vállalat közreműködésében 1967-ben jelent meg a Magyarország Nemzeti Atlasza. A 112 oldalon, 280 térképet tartalmazó gyűjtemény főszerkesztője Radó Sándor (1899–1981) geográfus, a földrajztudományok doktora (1958) volt. A nyolc évig tartó munka eredményeképpen létrejött első összefoglaló nemzeti térképgyűjtemény alapvető jelentőségű volt a magyar kartográfia történetében. A szocialista tábor országai közül Magyarország nemzeti atlasza elsőként jelent meg. Az ipari adatokat közvetlenül a pártközpont bocsátotta a Kartográfiai Vállalat rendelkezésére. Az atlasz ipari fejezete tartalmában és kivitelében messze meghaladja a kor összes nemzeti atlaszáét.

A Nemzeti Atlasz közvetlen előzményének tekinthető az 1941-ben, a magyarság és a szomszédos népek történetének, gazdaságának és társadalmának tanulmányozására létrehozott Teleki Pál Tudományos Intézet által kiadott, Rónai András szerkesztette Közép-Európa Atlasz. Az 1945-ös kiadású Atlasz 134 térképen mutatta be a Kárpát-medencét és annak tágabb környezetét. Az angol nyelvű kiadásban 171 térkép kapott helyet. A későbbi kiadáshoz képest ez az atlasz részletes adatokat tartalmazott az etnikai csoportokról, kisebbségekről, valamint a vallási és felekezeti viszonyokról. A II. világháború lezárása és a határok átrajzolása utat nyitott az új nemzeti atlaszok létrejöttének Európában. A Magyar Népköztársaságban az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal kezdeményezésére 1959-ben indult meg a munka.

Az Atlasz főszerkesztésével Radó Sándort bízták meg. A jómódú fa- és bútorkereskedéssel foglalkozó újpesti családból származó Radó 1918-ban tagja lett a magyar kommunista pártnak, ezért a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, és a szovjet távirati iroda vezetője lett. A következő évtizedekben hol Moszkvában, hol Berlinben élt. Berlinben, majd később Genfben földrajzi és térképészeti sajtóügynökséget vezetett. A II. világháború alatt genfi irodája hírszerző központtá alakult. Radó a fasiszta veszély ellen küzdelemben a szövetségesek mindkét oldalát, a szovjet és a francia hadvezetést is tájékoztatta. Hírszerző munkáját utóbb Dóra jelenti c. könyvében írta meg. 1945-ben Moszkvába utazott, ahol a „kettős hírközlés” miatt Sztálin lágerba zárta. 1953-ban, Sztálin halála után rehabilitálták, és 1955-ben hazatérhetett Magyarországra. 1958-ban az Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal térképészeti főosztályának vezetőjévé nevezték ki. A geográfus a Nemzetközi Földrajzi Unió Nemzeti Atlaszok Bizottsága tagjaként szoros kapcsolatot tartott fenn más nemzetek atlaszait szerkesztő kollégákkal is, amely segítette a hazai kiadvány koncepciójának kidolgozását. A munkálatokat az Akadémia Földrajztudományi Bizottságának elnökeként irányította. A térképeket a Kartográfiai Vállalat munkatársai készítették, köztük Bereczky Ödön, Sziládi József, Földi Ervin és Sz. Ajtay Ágnes térképészek. A térkép elkészítésében a legjobb szakemberek működtek közre, köztük néhány régebbi, akkori vagy későbbi akadémikus: Borhidi Attila, Enyedi György, Mendöl Tibor, Pécsi Márton, Soó Rezső, Stefanovits Pál és Zólyomi Bálint. A forrásanyagot 17 intézmény bocsátotta a szerkesztőbizottság rendelkezésére, többek között például az MTA Agrárgazdasági, Földrajztudományi és Szőlészeti Kutatóintézete, a Központi Statisztikai Hivatal, az Országos Tervhivatal, a Külügyminisztérium, valamint az Országos Meteorológiai Intézet.

Az 1960-as népszámlálás adatait alapul vevő Atlasz a természeti viszonyok, a népesség, a mezőgazdaság, az ipar, a közlekedés, a hírközlés, a kereskedelem, a kultúra és a szociális ellátás témákban közölt térképlapokat. Az adatok területi megoszlását szemléltető térképek nemzetgazdasági és tudományos szempontú felhasználása mellett kiemelkedő jelentőségű az oktatásban betöltött szerepük. A regionális hasonlóságok és különbözőségek feltárása alkalmas, vizuális források olyan alapvető tájékozódási pontként szolgálnak az országra vonatkozóan, amelyek nem csupán kiegészítő adatként, de elsődleges forrásként is használhatók a történettudományi, történeti földrajzi kutatásokban.

Ajánlott irodalom