Bay Zoltán radarkísérlete a Föld és a Hold távolságának meghatározására

Bay Zoltán (1900–1992) fizikus 1946. november 18-án ismertette a Magyar Tudományos Akadémián Hold-rakétakísérletét, melyet 1946. február 6-án hajtott végre. Ez a nap a magyar űrkutatás kezdődátumának számít. A kísérlet előzményei a világháborúhoz köthetők: a Honvédelmi Minisztérium utasítására kezdődtek, az ellenséges repülőgépek helyzetének mikrohullámú meghatározása célból. Ezzel egy időben az amerikaiak – összehasonlíthatatlanul nagyobb finanszírozási háttérrel – szintén hasonló kísérleteket végeztek. 1944-re sikerült kifejleszteni a magyar katonai radart, és ezután kezdődhettek a Holdra irányuló vizsgálatok. 1946 januárjában az amerikaiak sikeres holdradar-kísérletet hajtottak végre, 1946 februárjában pedig Bay és munkatársai 2,5 méteres hullámhosszon radarvisszhangot fogtak a Holdról, és a jelösszegzés módszerének segítségével pótolták az amerikaiak jobb teljesítményű műszereit. A magyar és amerikai kutatások hatására a radarcsillagászat, egy akkor újnak számító tudományterület, hatalmas fejlődésnek indult.

Bay Zoltán Mikrohullámok visszaverődése a Holdról címmel tartott székfoglaló előadást 1937-ben, akadémiai levelező taggá választásakor. Az MTA 1945-ben rendes taggá választotta, 1946-ban a Matematikai és Természettudományi Osztály elnöke is lett. Neve számos modern eszközzel kapcsolatba hozható: nagy érdemei vannak a mesterséges holdakon alapuló helymeghatározási és navigáció (GPS) kifejlesztésében, Szigeti Györggyel közös elektrolumineszcens fényforrás-szabadalma pedig a mai LED-ek elődjének tekinthető.

Bay Zoltán Lajos a Békés vármegyei Gyulaváriban született. Édesapját, barczi Bay József református lelkészt fiatalon elveszítette; édesanyja, Böszörményi Julianna szintén lelkészcsaládból származott. Bay Zoltán a Debreceni Református Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait, ahol osztálytársa, barátja lett Szabó Lőrinc. Itt kitűnő tanárok nevelték, irányították tudományos érdeklődését. Az érettségi letétele után a Budapesti Tudományegyetem matematika–fizika szakára iratkozott be, és a tudós tanárokat képző Eötvös Collegium tagja lett. Diplomaszerzését követően az Elméleti Fizika Tanszéken kapott tanársegédi állást, doktori értekezését Az átlátszó közegek magneoptikájának molekuláris elméletéhez címmel írta. 1926 és 1930 között Berlinben kutatott: előbb a Collegium Hungaricum, majd a Notgemeinschaft der Deutschen Wissenschaften támogatásával.

1930-tól Szegeden folytatta munkáját, ahol az elméleti fizika tanszék tanárává nevezték ki. Elméleti előadásai mellett ekkoriban is rendszeresen foglalkozott kísérleti témákkal, többek között a helyi orvosi kar professzoraival is együttműködött, amelynek eredményeként egy újfajta elektrokardiográf (EKG) készüléket sikerült létrehozniuk. 1936-ban az újpesti Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. meghívta kutatólaboratóriuma vezetőjének. Emiatt számos kritika érte pályatársai részéről.

1938-ban Bay rábeszélte az Egyesült Izzó igazgatóját, Aschner Lipótot, hogy létesítsen atomfizika tanszéket a Budapesti Műegyetemen. Aschner kívánságára Bay Zoltánt nevezték ki tanszékvezetőnek, aki magával vihette a gyárból a szükséges eszközöket, és továbbra is együttműködött a vállalattal. Bay Zoltán Szentgyörgyi Alberttel együtt részt vett a háborúból való kiugrási kísérlet előkészítésében, az ő segítségével jöhetett létre a rádiós kommunikáció Budapest és London között. Amikor 1944-ben Aschner Lipótot Mauthausenbe hurcolták, Baynak a minisztérium utasítására át kellett vennie a gyár műszaki igazgatását.

1948-ban a Washingtoni Egyetem hívta meg professzorának, ahol kezdetben részecskemegfigyeléssel, a fénysebesség mérésével, majd a relativitáselmélettel foglalkozott. 1955 és 1972 között az amerikai Szabványügyi Hivatalnál dolgozott. 1992-ben halt meg Washingtonban, sírhelye Gyulán található.

Emigrálása miatt 1949-ben magyar állampolgárságától megfosztották, akadémiai tagságát megszűntnek tekintették. 1981-ben az MTA tiszteleti tagjává választották, majd az 1989-es közgyűlésen őt is rehabilitálták, rendes tagságát folyamatosnak nyilvánították.

Ajánlott irodalom