Megkezdődik a Magyar Rádió 6-os stúdiójának akusztikai tervezése (Békésy György és Dohnányi Ernő munkája)

„Rádiózásunk ugyanolyan jelképe, mint a lakihegyi szivarantenna. Míg azonban az antenna inkább magához a műsorszóráshoz kötődik, addig a hatos a magyar zenekultúra egyik felbecsülhetetlen eszmei értékű szentélye” – írta a Magyar Rádió 6-os stúdiójáról Ujházy László, a Rádió volt műszaki igazgatóhelyettese. Bár nem a 6-os volt a Rádió első zenei stúdiója, mert korábban az univerzális felhasználású stúdiókban is rögzítettek zenét, de számos alapvető, a klasszikus zene rögzítésével kapcsolatos technikai problémára kínált megoldást, így valóban úttörő jelentőségű volt. Lehetővé tette például az ún. karmester-fülke kiküszöbölését, amely a köznyelvben Hatosként elhíresült stúdió megépüléséig a még nem létező zenei rendezői, hangmérnöki funkciók ellátásában segítette a karmestert azzal, hogy egy akusztikailag szigetelt teret biztosított neki. Így a karmester nem közvetlenül, hanem hangszóróról hallgatta vezénylés közben az adásba (vagy felvételre) szánt műsort, tehát a dinamikaszinteket már a hallgató fülével állította be.

A Hatos építésztervezője Münnich Aladár (1890–1975), akusztikai tervezője pedig Békésy György (1899–1972) akadémikus, később Nobel-díjjal elismert (1961) biofizikus volt. 1925-ben létrejött az elektromos hangfelvétel, és a korábbi, a megfelelő hangerősségre koncentráló hangrögzítési szemlélet helyett lassan kialakult az esztétikus hangzás ideálja. Így Békésy számos új dilemmával találta szemben magát: a koncerttermeknél jóval kisebb méretű stúdiókban a leghasznosabb alaphang-tartományban egyes frekvenciák hajlamosak aránytalanul kiemelkedni, így az ún. utózengés hangszínezetének beállítása elengedhetetlen, komplex feladatnak bizonyult. „Rendkívül hosszú és körülményes kísérletsorozatot kellett elvégeznünk ahhoz, hogy olyan anyagcsoportosítást találjunk, amely a magas frekvenciákat a kívánt kisebb mértékben nyeli el, mint a mély frekvenciás hangokat. […] A legapróbb részletekre is kiterjedő munkát minden esetben akkor fejeztük be, ha akusztikai méréseink eredménye és a zenei szakértők érzékelése teljesen azonos volt” – számolt be Békésy a küzdelmes folyamatról. Az akusztikai burkolatok kiválasztásában kulcsszerep jutott Dohnányi Ernő (1877–1960) zeneszerzőnek, a Rádió zeneigazgatójának és zenekara alapítójának, aki a kiválasztott zeneszeretőkkel együtt végigülte, majd értékelte az összes kísérletet. 1935 május 6-án adták át a 19×16,2×7,2 m-es, 2160 m3 térfogatú, természetes fénnyel megvilágított stúdiót. Akusztikája olyan időtállónak bizonyult, hogy amikor az 1960-as években felújították, csupán egy akusztikai szempontból nagyrészt áteresztő burkolattal fedték le a még akkor is kifogástalanul működő Békésy-félét.

Békésy akusztikai tervezői tevékenysége csak másodlagos volt biofizikai kutatásai mellett. 1933-ban a Pesti Tudományegyetem magántanárává, 1940-ben ugyanitt a Gyakorlati Fizikai Intézet professzorává nevezték ki. 1939-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1946-tól rendes tagja volt. Budapest ostroma idején laboratóriuma elpusztult, így 1946-ban Svédországban, 1947-ben pedig az amerikai Harvard Egyetemen folytatta kutatásait, és többé nem tért haza. 1961-ben elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért. Élete utolsó évtizedét a Hawaii Egyetem kutatójaként Honoluluban töltötte.

Az egykor a budapesti palotanegyedben, a Bródy Sándor utcában található 6-os stúdiót 2024-ben lebontották, hogy helyén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa épüljön fel.

Ajánlott irodalom