Gróf Vigyázó Sándor (†1921) és Ferenc (†1928) hagyatéka rendezi az Akadémia anyagi helyzetét

Az első világháború vége nemcsak Magyarország történelmének legnagyobb lakosság- és területveszteségét, hanem egyre mélyülő gazdasági válságot is hozott magával. 1919 júliusa és 1924 decembere között az árszint 1183-szorosára, a forgalomban levő bankjegymennyiség 668-szorosára nőtt. A hiperinfláció nemcsak a gazdasági szereplők és a lakosság számára jelentett egyre nehezebben elviselhető terhet, de a Magyar Tudományos Akadémia költségvetését is megroppantotta az adományok és alapítványok elértéktelenedése. A Klebelsberg Kunó által vezetett Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium az 1923–1924-es költségvetési évtől átvállalta a bérköltségeket, továbbá rendszeres évi államsegélyt biztosított az intézménynek, amelynek ezért szorosan vett tudományos programján túl a kulturális revízió programját is szolgálnia kellett. A könyvkiadásra, folyóiratok fenntartására, tudományos pályadíjakra és tudományos megbízásokra költhető évi 12 millió korona azonban ahhoz csekélynek bizonyult, hogy önmagában jelentősen előrelendítse a tudományos munkát.

A bojári Vigyázó-család már 1895-től az MTA jelentős támogatója volt: Vigyázó Sándor (1825–1921) korán elhunyt idősebb fia, ifjabb bojári Vigyázó Sándor (1975–1894) emlékére 20 ezer aranykoronás alapítványt tett, melynek kamataiból pályadíjjal jutalmazhatták az arra érdemes magyar művelődéstörténeti és jogtudományi dolgozatokat. A jutalmat 10 alkalommal adták ki, többek között Manninger Vilmos orvosnak a Semmelweis-életrajzáért és Gombocz Endre botanikusnak és tudománytörténésznek, az MTA levelező tagjának egy botanikatörténeti munkáért.

1895-ben Vigyázó Sándor grófi címet kapott gazdasági téren kifejtett munkásságáért. A grófi rangot az ekkor életben levő gyermekei (Ferenc és Jozefa) is megkapták. Mivel az Akadémia az első világháború alatt vagyonának jelentős részén – így a Vigyázó-féle alapítvány tőkéjén – is hadikölcsönt jegyzett, az összeget a háborút követő infláció felemésztette. Az idős gróf 1919-ben úgy rendelkezett, hogy amennyiben második fia, Ferenc nem nősül meg, az egész Vigyázó-vagyont az Akadémiára hagyja. Apja 1921-es halálakor ezt a rendelkezést Ferenc is megerősítette, majd 1923-ban, amikor az édesanyja, Podmaniczky Zsuzsanna hunyt el, újabb végrendelettel az egész vagyonát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. Ferenc 1928-as elhunytával a kihalt főnemesi ág vagyona valóban a tudós társaságra szállt annak legnagyobb szüksége idején. Az MTA-ra hagyott örökség (sok kikötéssel terhelten) 25 ezer kataszteri hold földből, két pesti bérházból (Nádor u. 20., Károly krt. 1.), vidéki kastélyokból (Abony, Nagyberki, Rákoskeresztúr, Vácrátót), egymillió pengő készpénzből, másfél millió pengő értékpapírból, értékes bútorokból, műkincsekből és egy 17 ezer darabos könyvtárból állt. A Pesti Hírlap némileg szenzációhajhász korabeli beszámolója szerint 100 millió pengőt tett ki, de a legvisszafogottabb becslések szerint is elérte a 25 millió pengőt.

A Vigyázó-vagyonhoz való hozzáférés, majd kezelése is nagy gonddal járt az Akadémia számára: már az utolsó grófot, Ferencet is perbe fogták jussukért az örökösök, köztük Ferenc testvérének, Jozefának a leánya, Bolza Marietta, és a pereskedést az ő halála után az MTA-val is folytatták. Bár a Vigyázó-könyvtár már 1929-ben az Akadémiai Könyvtárba került, a bíróság csak 1930. június 2-án mondta ki az MTA öröklését, ám még utána is éveken keresztül folyt a vagyoni ügyek rendezése. A rokonok, ügyvédek, szakértők és hitelezők kielégítése fejében hat év alatt 10 millió pengőt fizetett ki az MTA az örökölt tőkéből.

Bár a birtokok jövedelmének jelentős részét felemésztette azok gondozása, de így is számos fontos tudományos kezdeményezés megvalósulását tette lehetővé a Vigyázó-vagyon. Az 1930-ben lezárult pereskedések után csupán az első öt évben 671 ezer pengőt, a neki járó államsegély másfélszeresét költötte a hagyaték jövedelméből az MTA tudományos célokra. Ebből az összegből fedezték például bizonyos akadémiai folyóiratok kiadását, a Gombocz Zoltán és Melich János által régóta megkezdett, de megfelelő finanszírozás hiányában félbemaradt Magyar Etymológiai Szótár sajtó alá rendezését, a tudományos társaságoknak (például a Kisfaludy-, Petőfi-, Néprajzi, Közgazdasági, Történelmi, Filozófiai és más társaságok) juttatott segélyeket és természettudományi kutatásokat is. 1935-ben pedig megnyílt a Rákoskeresztúri Vigyázó–Podmaniczky Múzeum.

Ajánlott irodalom