Megjelenik Schaffer Károly orvos, akadémikus összefoglaló műve az idegkórszövettanról

1926-ban publikálta Schaffer Károly (1864–1939) ideg-elmegyógyász Uber das morphologische Wesen und die Histopathologie der hereditär-systematischen Nervenkrankheiten című munkáját. A kötet Schaffer a korszak tudományos kontextusába és korszellemébe illeszkedő, elsősorban az ideg- és elmebetegségek örökletességét megállapító idegkórszövettani vizsgálatainak eredményeit foglalta össze.

Schaffer a Budapesti Tudományegyetem orvosi karán végezte egyetemi tanulmányait 1882 és 1888 között. Az idegrendszer ép és kóros szövettanával kapcsolatos érdeklődését már itt felkeltették Laufenauer Károly előadásai, akinek tanítványa lett. Egyetemi évei alatt a veszettséggel kapcsolatos idegrendszeri elváltozások foglalkoztatták, vizsgálatait később az idegrendszert támadó más vírusokra (például a szifiliszre) is kiterjesztette. Veszettséggel kapcsolatos vizsgálataira hamar felfigyelt Hőgyes Endre orvos akadémikus, aki a fertőzéssel kapcsolatos immunitással foglalkozott és amellett, hogy bemutatta Schaffer kutatásait az Akadémián, közös munkát kezdeményezett vele.

1893-ban Schaffer az idegkór- és gyógytan magántanára lett a budapesti orvoskaron, majd 1895-től az Erzsébet Szegénykórház rendelőorvosaként tevékenykedett. A váltás lehetővé tette számára, hogy a klinikainál változatosabb mintán alkalmazza a korszak legmodernebb metszetkészítési eljárásait. Ennek köszönhetően még a neurontan széleskörű elterjedése előtt a rájött arra, hogy az idegsejt és nyúlványa egységet alkot. A nagyagyi kéregben található rövid axonú sejtek észlelése, a nyúltvelő és az izomtónusszabályzás kapcsolatának leírása is a nevéhez fűződik, valamint az idegrendszer zsíranyagcsere zavarából adódó Tay–Sachs szindróma okait is vizsgálta. Emellett, a korszak eugenikai szemléletébe illeszkedve, számos pszichiáterhez hasonlóan kutatta mind az idegrendszeri betegségekkel, gyengeelméjűséggel mind pedig lángésszel bíró egyének, történelmi szereplők agyának morfológiai sajátosságait, különös figyelmet fordítva annak mérete helyett barázdáltságára, valamint ezen sajátosságok örökletességének feltételeire. A kórházban saját költségén létrehozott laboratóriumában olyan, a későbbiekben szintén az Akadémia tagjává választott orvosok tanultak, mint Miskolczy Dezső, Környey István és Sántha Kálmán. 1912-ben ebből a kis laboratóriumból hozták létre Lieberman Leó állatorvos és Pertik Ottó patológus, az Akadémia levelező tagjának javaslatára az Agyszövettani Intézetet, amely Schaffer irányítása alatt megkapta az International Brain Commission-től az Interakadémiai Agykutató Intézet címet.

Schaffert korábbi kutatási elismeréseként 1912-ben az MTA levelező, 1926-ban rendes tagjává választották az idegkórtan és az öröklődés összefüggéseit vizsgáló kutatásai elismeréseként. Ezzel közel egy időben, 1925-ben a budapesti orvosi kar elme- és idegkórtani tanszékének a vezetője lett. Akadémiai működése során előadásokat tartott többek között az agyi barázdaképződésről, a Tay–Sachs betegség kórszövettanáról, az átöröklődő elmebajokról és az agydaganatokról. 1938-ban a tudós társaság tiszteleti tagjainak sorába emelte.

Ajánlott irodalom