Megjelenik Gombocz Zoltán és Melich János munkája, a „Magyar etymologiai szótár” első kötete

1904-ben a Magyar Tudományos Akadémia nyílt pályázatot hirdetett, hogy a 19. századi sikeres akadémiai szótárkészítő tevékenységet folytatva egy etimológiai szótár összeállítására ösztönözze a nyelvészeket. Az Akadémia célkitűzése egy olyan szótár létrehozása volt, amely a német nyelvész, Friedrich Kluge munkájához hasonlóan összefoglalja a magyar nyelvtudomány addigi szófejtési eredményeit. Az akadémiai hagyományoknak megfelelően titkos és nyílt pályázatot írtak ki. A résztvevőktől azt kérték, hogy dolgozzák ki a szótár alapelveit, és példaként küldjék be az A-val kezdődő szavak eredetét tárgyaló szócikkeket. 1905-ig összesen két pályamunka érkezett be, melyek közül 1906-ban a bírálóbizottság a Gombocz Zoltán (1877‒1935) és Melich János (1872‒1963) nyelvész akadémikusok által benyújtott munkát ítélték megfelelőnek. Ezt követően felkérték őket a teljes szótár elkészítésére. A bírálók kiemelték, hogy a két nyelvész rendkívül tájékozott a finnugor, a szláv és az újlatin nyelvcsaládok hangtani viszonyaiban, és a szócikkeik alapos, kritikus rövid tanulmányoknak tekinthetők, amelyek messzemenően többet ígérnek, mint amit az Akadémia elvárt volna a pályázóktól. A szerzőpáros az Akadémia felkérését követően nyolc évvel, 1914. február 28-án adta ki a Magyar Etymologiai Szótár első füzetét.

A nyertes pályamunka szerzői koruk kiemelkedő magyar nyelvészeinek számítottak. A soproni születésű Gombocz Zoltán az Eötvös Collegium egyik első kollégistájaként tanult a Budapesti Tudományegyetemen 1895‒1900 között. 1899-ben magyar‒francia szakos tanári, 1900-ban bölcsészdoktori végzettséget szerzett. Az Eötvös Collegium szellemi műhelye a későbbi években is meghatározó volt számára: előbb tanára, majd 1927-től haláláig igazgatója volt. 1906-tól a budapesti, majd 1914‒1921 között a kolozsvári egyetemen tanított, 1934‒1935 között a budapesti bölcsészkar dékánja volt. 1905-ben az MTA levelező, 1922-ben rendes, majd 1933-tól igazgatósági tagjává választották. Gombocz rendkívül szerteágazó, a nyelvészet számos részterületére kiterjedő, nemzetközi szinten is elismert munkássága alapvetően a történeti-pozitivista és a Ferdinand de Saussure által alapított strukturalista paradigma határán helyezhető el. Meggyőződése az volt, hogy a nyelvészet célja nemcsak az adatok puszta összegyűjtése, hanem az azok közötti viszonyok feltérképezése is.

Melich János 1891‒1894-ben a kolozsvári egyetem magyar‒német szakán tanult, 1894 és 1896-ban Bécsben szlavisztikát hallgatott, és 1905-ben szerzett Budapesten bölcsészdoktori oklevelet. 1902-től az MTA levelező, 1920-tól rendes, 1933-tól igazgatósági és 1949-től tanácskozó tagja volt. 1949-ben megfosztották rendes tagságától, és csak a rendszerváltáskor, 1989-ben rehabilitálták. A Budapesti Tudományegyetemen 1901-től tanított, 1935/1936-ban a bölcsészkar dékánja volt. Kiemelkedő eredményeket ért el a nyelvtörténet területén, különösen a személy- és helynévkutatásban.

A két eltérő személyiségű kutató hosszú éveken keresztül hol szorosabban, hol lazábban együttműködve dolgozott a szótáron. A tulajdonneveken kívül vizsgálataikat a teljes magyar szókészletre, így a köznyelven kívül a tájszavakra is kiterjesztették, illetve a címszavak és származékaik hangtani változásaira, jelentésmódosulására és etimológiai kapcsolataira is kitértek. Vizsgálataikat pontosság, megbízhatóság, az ellentmondó vélemények higgadt kezelése, ugyanakkor alapos kritikai attitűd jellemezte. A szócikkek megírását rendszerint Melich végezte, szerkesztésük pedig Gombocz feladata volt. A szerzőpáros utolsóként az 1934-ben megjelent XI. köteten dolgozott együtt. Gombocz halálát követően, 1935-től Melich egyedül vitte tovább a vállalkozást, amelynek utolsó kötete 1944-ben jelent meg, a gyűjtés azonban nem teljes, a szótár a geburnus címszóval ér véget. Ennek ellenére a magyar nyelvtudomány hazai és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő és elismert teljesítményének számít, mely megalapozta a későbbi etimológiai kutatásokat.

Ajánlott irodalom