Báró Eötvös József (1813–1871) 1866-ban, Dessewffy Emil gróf halála után lett az Akadémia elnöke, 1867-ben pedig elvállalta az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszteri tárcáját is. Mindkét hivatalát haláláig, 1871-ig viselte. Miniszteri munkájának egyik kiemelkedő eredménye volt az 1868. évi 38. törvénycikk megalkotása a népiskolai közoktatás tárgyában, amellyel megalapozta a modern polgári közoktatást.
A népiskolai törvényt egy közel százéves folyamat eredményének tekinthetjük. Először az 1777-ben kiadott Ratio Educationis foglalkozott törvényi szinten az oktatás kérdésével, s emelte azt ezáltal közüggyé. Az 1790‒91. évi országgyűlésen kiküldött Művelődésügyi Bizottság foglalkozott az oktatás ügyével, s a soron következő diétákon is napirenden volt a hasonló bizottságokban, míg végül Eötvös az 1848-as népiskolai törvényjavaslatban akarta egységes koncepció alapján szabályozni a kérdést. Az előmunkálatokra való tekintettel meg kell említenünk azokat is, akik Eötvöshöz hasonlóan sokat dolgoztak azon, hogy az 1868-as népiskolai törvény létrejöjjön, többek között Bezerédj Istvánt, Csengery Antalt, Mednyánszky Alajost, Pulszky Ferencet, Szalay Lászlót és Trefort Ágostont.
A törvény alapelve az állampolgári jogok és kötelezettségek, így a tanszabadság és a tankötelezettség törvénybe iktatása volt. A törvény a tankötelezettséget 6-tól 12 éves korig írta elő, és szankciókhoz kötötte annak betartását. A tanszabadság magába foglalta a magántanulás és a nyilvános intézetek közötti választás lehetőségét, valamint az iskola szabad megválasztását is. Ugyanakkor az iskolafenntartók jogait is tiszteletben tartotta, ami a tananyag, a tankönyvek és a tanítási módszerek megválasztását illette. Fontos eleme a törvénynek az egyéni szabadságjogok tekintetében, hogy rögzítette az anyanyelvi oktatást, ezzel biztosítva egyenlőséget az országban élő nemzetiségek számára. Meghatározta a népoktatási rendszer egymásra épülő intézménytípusait: elemi és felső népiskola, ismétlő és polgári iskola, tanítóképző. Az oktatás tartalmi szabályozását illetően a nemzetközi fejlődési tendenciákkal összhangban határozta meg a tanítandó tantárgyakat és azok tartalmi elemeit. A törvény lefektette kivitelezhetőségének tárgyi és személyi feltételeit is, kitért többek között például a megfelelő iskolaépületre, a felszerelésekre és eszközökre, valamint a tanítók képzettségére.
A népiskolai törvény megalapozta a modern tanügyigazgatást, hatására nőtt az elemi népiskolák és a polgári iskolák száma is, ugyanakkor csökkenni kezdett a felekezeti fenntartású iskolák aránya. Számottevő hatása volt az analfabetizmus visszaszorításában is: míg 1869-ben a lakosság nagyjából egyharmada (36%) tudott írni, olvasni, addig 1920-ra megfordult az arány.
Maga Eötvös József elégedett volt a törvénnyel, így fogalmazott fiának 1868. december 7-én írt levelében: „[…] annyi bizonyos, hogy törvényeimben egy szebb jövőnek alapjait raktam le, […]. Nincs ezen fontos kérdések között egy, melyen harminc év óta nem dolgoztam. […] de hogy mindemellett e kérdések megoldását elértem, sőt, hogy ezek mind az általam vallott elvek szerint, sőt általam fenntartott és keresztülvitt törvényekben oldattak meg, ez olyan ritka szerencse, melyért az isteni gondviselésnek nem mondhatok elég hálát.”
Ajánlott irodalom
- 1868. évi 38. törvénycikk a népiskolai közoktatás tárgyában https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=86800038.TV&targetdate=&printTitle=1868.+%C3%A9vi+XXXVIII.+t%C3%B6rv%C3%A9nycikk&referer=1000ev
- Antall József: Százesztendős a népiskolai törvény. In: Élet és Tudomány Kalendáriuma. Szerk. Fenyő Béla. Budapest, Hírlapkiadó Vállalat, 1968. 354–357. https://adt.arcanum.com/hu/view/EletEsTudomanyKalendarium_1968/?pg=355&layout=s
- Kelemen Elemér: Eötvös népoktatási törvénye. Új Pedagógiai Szemle 69. (2019) 5‒6. sz. 5‒21. https://epa.oszk.hu/00000/00035/00193/pdf/EPA00035_upsz_2019_05-06_005-021.pdf