Jedlik Ányos papírcellás galváneleme a párizsi világkiállításon díjat kap

„Minden tudományágban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok, s egyszersmind mulatok, és gyönyörködöm is.” – idézte Eötvös Loránd akadémiai elnök 1897. május 9-én tartott közgyűlési beszédében Jedlik Ányos István (1800–1895) bencés rendi szerzetest, az elektromosság és az elektrotechnika hazai úttörőjét és elődjét a Budapesti Egyetem kísérleti fizika tanszékének élén. A 18. század végének természettudósai fáradhatatlanul törekedtek a természeti jelenségek, törvényszerűségek megértésére és a megfigyelésekből származó elméleti tudás gyakorlati hasznosítására. 1791-ben Luigi Galvani olasz orvos a békacombok összehúzódásának okát az elektromos töltések mozgásában látta. Galvani vizsgálatai nyomán született meg az elektromosság, más néven a villamosság első tudományos leírása. A mágnességgel való kölcsönhatását, az ún. elektromágnesességet, amely során áram keletkezik, Alessandro Volta írta le 1792-ben. Ettől kezdve a fizikusok, többek között például a világszerte ismert Faraday, Ampère, Ohm, Tesla, Franklin és Edison célja olyan eszközök kialakítása volt, amelyek stabilan tudják vezetni az áramot. Így az elektromos áram az ipari és mezőgazdasági termelést, a közlekedést és a mindennapi életet megkönnyítő találmányok (például villanyégők) energiaforrásává válhatott.

A szerény természetű Jedlik Ányost pályája elején a kémia, elektrokémia, elektromágnesesség (korabeli nevén „villám delejesség”), majd később az optika, azon belül is a fény hullámtermészete és a nagyfeszültségű statikus elektromosság érdekelte. A győri líceum, a pozsonyi akadémia és a pesti egyetem fizikatanáraként is tevékenykedő Jedlik legjelentősebb találmányai közé tartozik a szódavízgyártó gép, az elektromos vagy villanymotor, a papírcellás galvánelem, a rácsosztó gép és a csöves villámfeszítő. Munkáságának köszönhetően épült meg az első szikvízüzem és az első elemgyár Magyarországon. Jedlik tökéletesítette az acélmágneses egyenáramú generátort az öngerjesztés elvének (dinamóelv) leírásával. Az elektromágneses villanymotor működési elve mentén 1855-ben villamos motorkocsi modellt szerkesztett.

Az 1855-ös párizsi világkiállításon (Exposition Universelle) papírcellás galvánelemeit bronzéremmel jutalmazták. Az 1840-es években az első ívlámpák áramigényes eszközök voltak, ezért egy, az eddigieknél erősebb és stabilabb áramforrás kialakítása jelentős eredménynek számított. Jedlik Csapó Gusztáv és Hamar Leó fizikusokkal közös vállalkozása keretében olyan elemeken kísérletezett, amelyekben a savat először egy agyagdiafragma (részleges áteresztő képeségű lukacsos felület), majd egy impregnált (szigetelt) papír választotta el a fémektől. Ezzel jelentősen csökkentette az elem belső ellenállását és növelte az áramtermelő kapacitását az Európa-szerte elterjedt Bunsen-féle egysavas merítésű elemekkel szemben. Ugyan a szállítás közben az egyik elem összetört, a kisebbet ki tudták állítani és mérésekkel bizonyítani a Jedlik-féle elem előnyét a Bunsen-elemekkel szemben.

A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban nagydíjjal tüntette ki az első magyar nyelvű egyetemi tankönyv, az 1850-ben megjelent A súlyos testek természettana megírásáért. A galvánelem sikere után pedig ugyanebben az évben – a levelező tagság kihagyásával – az MTA rendes, majd 1873-ban tiszteleti tagjává választották. Székfoglalóját a villanytelepek működésérőltartotta. Kimagasló teljesítménye ellenére Jedlik nem került be a nemzetközi tudományos diskurzusba, mivel nem írt külföldi publikációkat. Ennek következtében Magyarországon kívül a mai napig kevesen ismerik nevét, és a dinamó sem Jedlik, hanem Ernst Werner von Siemens nevével forrott össze a köztudatban.

Ajánlott irodalom